Hírek

Több új bemutatót is tart a Mesebolt Bábszínház az őszi időszakban

2013. augusztus 26., 18:09

A bérletes előadások között idén nagyobb hangsúlyt kapnak az egy illetve két-három szereplős művek. Több előadást felújítanak illetve a megye más településein is bemutatnak. A Bábszínház szervezi ebben az évben a városi zenés-gyermekszínházi bérletsorozatot.

Több új bemutatót is tart a Mesebolt Bábszínház az őszi időszakban

Évek óta különleges, családi nappal kezdi az évet a Mesebolt Bábszínház. A Fő téren bábszínházi előadásokkal, kézművesfoglalkozásokkal szórakoztatták a szülőket és gyerekeket. Így lesz ez idén is. Szeptember 15-én, vasárnap, délután 14 órától tartják a hagyományos programot. Nagykorúvá vált a bábszínház, mondta Kovács Géza igazgató a 18. évadot megnyitó társulati ülésen. Feladat idén is lesz bőven. Több új bemutató is vár a társulatra,arabok új kihívások elé állítják a színészeket is.

Kovács Géza, igazgató - Mesebolt Bábszínház
A tavalyi évadban elsősorban egy nagyobb lélegzetű sorozatunk volt, amiben mindenki játszott. MOst egy kicsit elmegyünk az egyéni képességek felé. Tehát szólójátétok, két-háromszemélyes játékok lesznek elsősorban.

Az őszi, óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló bérletes sorozatban 4 előadást mutatnak be. Az elsőt szeptember 22-én tartják. Vitéz László egy elásott kincs után kutat. Egy héttel később pedig abszurd, groteszk mesét láthat a közönség.

Kovács Bálint, bábszínész
Itt több bábot kell majd egyszerre mozgatnom egyedül. Illetve a szövegtanulás is végig csak rám fog hárulni. Illetve remélem, hogy fogom bírni a próbafolyamatot. Nem lesz az, hogy elfáradok. Mert ha többen vagyunk akkor tudunk más részt próbálni, de itt minden rám lesz építve. Remélem, hogy ennek a feladatnak eleget tudok tenni.

Több előadást is felújít a társulat és vidéken is tartanak bemutatókat, ami régi vágya Kovács Gézának. Decembertől a szombathelyi bölcsődékben is fellépnek majd. A bábszínház irányítja idén a városi zenés-gyermekszínházi bérletsorozatot is. 3 előadást terveznek. Sikeres pályázatoknak köszönhetően családi alternatív színházakat is meghívnak fellépni hétvégi előadásokra. Ugyanakkor a teremhasználattal kapcsolatban bizonytalanságok vannak. Mivel nem tisztázott, hogy az MMIK irányítása kihez is tartozik, nem tudnak az előadásokról, teremhasználatról, fizetésről kivel egyeztetni, hangzott el az évadnyitón.