
A Váci Mihály utca 1–3. szám melletti játszótér hét évvel ezelőtt már megújult: akkor új játékokat helyeztek ki, padokat telepítettek és zöldfelületeket alakítottak ki. Most azonban egy régi igény valósult meg - egy kerítés formájában - amely a biztonságot szolgálja a forgalmas Paragvári út és a közeli parkoló miatt.
Horváth Soma - alpolgármester, önkormányzati képviselő
- Az idei évben meg nem dúskál az önkormányzat a pénzben, azért jelentős a szolidaritási adó és egyéb elvonások, ami miatt kevesebbet tudunk költeni. Igyekeztem támogatót keresni ehhez a projekthez és a Falco Zrt-t kerestem meg, Kovács Tamást, akik végig gondolták éa találtak arra lehetőséget, hogy egy projekt keretében - itt tulajdonképpen teljes mértékben kiépítsék a körülötte lévő biztonságos kerítést. Szerintem ez egy nagyon komoly társadalmi felelősségvállalás és mindannyian nyugodtak lehetünk, hogy biztonságban játszhatnak a gyermekek.
A fejlesztés a város és a helyi gazdasági szereplők összefogásával valósult meg. Jó példája annak, amikor az önkormányzat és a vállalkozások közösen tesznek azért, hogy a városrész élhetőbb, biztonságosabb legyen az ott élők számára.
Kovács Tamás - PR-vezető, Falco Zrt.
- Én úgy szoktam fogalmazni, hogy vannak fontos, nagyon fontos és még fontosabb dolgok. S a gyermekeink védelme az egyik legfontosabb dolog. Amikor minket megkeresett az alpolgármester úr, képviselő úr, hogy ezt a beruházást ezt próbáljuk támogatni, nyilván ismerve egyébként a területet - hogy itt két nagy forgalmú út zárja körbe ezt a játszóteret - akkor mi gondolkodás nélkül azt mondtuk, hogy igen.
A kerítés kiépítése mellett az alpolgármester fizetésének felajánlásából a padokat is felújították, ezek hamarosan visszakerülnek a helyükre. A mostani fejlesztés összértéke mintegy kétmillió forint. A tervek szerint a következő években a Derkovits-városrész további játszóterei és zöldfelületei is megújulhatnak – akár uniós források segítségével.




























