Hírek

Továbbra is függőben van a szombathelyi Savaria Egyetemi Központ sorsa

2015. január 29., 20:03

A Nyugat- ­magyarországi Egyetemi február 4-re rendkívüli szenátusi ülést hívott össze.

Továbbra is függőben van a szombathelyi Savaria Egyetemi Központ sorsa

A szombathelyi egyetem önállósulását követelő keddi összoktatói értekezlet ­ után szerdán összeült az egyetemi szenátus Sopronban. A megbeszélés több órán át tartott.  Az elkövetkezendő napokban további egyeztetések várhatóak.

Megkeresésünkre Horváthné Molnár Katalin elnök-rektorhelyettes elmondta, hogy az egyetem szervezeti és működési rendjére vonatkozó nyilatkozatot csak a rektor és a kancellár tehet, így nem áll módjában tájékoztatást adni.

Szombathelyen a városvezetés különböző fórumain is tárgyaltak a szombathelyi felsőoktatási intézményről. A január 28-i oktatási bizottság ülésén is szóba került a Savaria Egyetemi Központ önállósága.

Rettegi Attila, elnök, Oktatási és Szociális Bizottság
"mi mindig ugye a főiskola, akkor még főiskola volt önállósága mellett kardoskodtunk, hát nyilván az élet ezt felülírta, de ha már integráció, nyilván olyan integráció lenne jó ahol az egyes tagintézmények nem érzik ezt amit jelenleg szombathelyen a felsőoktatásban dolgozó kollégák éreznek"

A január 29-i  közgyűlésen is szó esett a szombathelyi egyetemről. Nemény András javasolta, hogy álljanak ki a SEK önállósága mellett, akár úgy is, hogy önálló egyetemet hoznak létre. Puskás Tivadar polgármester szerint a város célja, hogy maradjon és fejlődjön az itteni képzés.