
Az Iseum rekonstrukciója, a sárvári illetve a büki gyógyfürdő fejlesztése jelentősen megnövelte a térség idegenforgalmát. Részben ezeknek is köszönhető, hogy a vendéjszakák számát tekintve a nyugat-dunántúli régió jó eredményeket ért el. Ennek a megtartása vagy emelése érdekében azonban a turisztikai szolgáltatásoknak, a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúrának szezonról-szezonra meg kell újulni. Ehhez szükség van a pályázati forrásokra.
Breznovits István ügyvezető igazgató Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség
"Bizony az Európai Unióban a 2014-2020-as keretprogramjában a turizmus kicsit mostohán kerül megjelenítésre, így bizony dolgozni kell a szakembereknek azon, hogy hogyan lehet az unió által elfogadott módon támogatásokat biztosítani ennek az ágazatnak."
Nemcsak a régióban, hanem Szombathelyen is több időt töltöttek az ide érkező turisták tavaly.
Vörös-Borsody Csilla ügyvezető Savaria Turizmus Nonprofit Kft.
„1,5 százelékkal nőtt a vendégéjszakák száma és a látogatók száma egyaránt. A 2013-as év már nem bővelkedik hosszú hétvégékben, de a TDM szervezet is azon van, hogy különböző rendezvények Szombathelyre való hozatalával növelje a vendégéjszakák számát."
A megyei önkormányzat is számos attrakcióval várja az ide látogatókat.
Kovács Ferenc elnök Megyei Közgyűlés
„Számos programunk van a Naturkulinárium, Al-Pannónia, és a szlovénekkel egy olyan értékteremtő és értékbemutató rendszerre pályáztunk közösen az Európai Unióhoz, amelyen keresztül műemléki épületekben, várakban történő események megszervezése mögé tudtunk pályázati pénzt szerezni és előteremteni."
A régió vonzerejének növelése érdekében a turisztikai szakemberek az együttműködési lehetőségekről egyeztettek.





























