
Az Országos Mentőszolgálat, mint általában első helyszíni ellátó vett részt ennek a rendezvénynek a szervezésében, hiszen a keringés hirtelen leállása és annak első ellátása a laikus segítségnyújtók után a mentőszolgálat dolgozóinak a feladata. Ennek láncolatát mutatták be a Magyar Tudomány napján.
Köcse Tamás – vezető mentőtiszt
„Az itteni mentőtiszt képzésben rendkívül fontos újraélesztés oktatás kapcsán adjunk egy mentési lánc elemzést arról, hogy a helyszínen összeesett beteg hogyan fog a végleges gyógyulásig úgy eljutni, hogy a lehető legjobb életminőségben kerül ki a kórházból.”
A keringés leállása során alkalmazott beavatkozási protokoll több lépcsős. Nem biztos, hogy egy bejelentés kapcsán elsőként azonnal a legmagasabb szintű egység jut el a helyszínre. A kiérkezők a kompetencia szintjüknek megfelelő protokollokat és eszközöket használják.
Lórántfy Mária – igazgató, Országos Mentőszolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezet
„Nagyon-nagyon fontos ezen a fórumon is azt hangsúlyozni, hogy a helyszíni első észlelőnek, aki az esetek jó részében természetesen nem mentődolgozó és egészségügyi dolgozó, hanem laikus, borzasztó fontos a szerepe, hogy felismerje és megcsinálja azokat az első lépéseket, amiket a beteg életben tartása érdekében el kell végezni.”
Bemutatták a laikus és mentőegység általi újraélesztést, a kórházi fogadtatást és előadás hangzott el a katéteres kezelésről is. A program célja, hogy minél több ember megismerkedhessen az újraélesztés egyszerű gyakorlatával, és így nagyobb eséllyel túlélhető a hirtelen halál.





























