Hírek

Tűzifa-osztás

2014. december 11., 17:19

Szombathely Megyei jogú Város Közgyűlésének Oktatási és Szociális Bizottsága november 21-i ülésén döntött arról, hogy 2 millió forint értékben biztosít tűzifát a szociálisan rászorult személyek részére. A jogosultak körét az Egészségügyi és Közszolgálati Osztály Szociális és Családvédelmi Irodája határozta meg, a rászorulókat pedig a Szociális és Családvédelmi Iroda értesítette.

Tűzifa-osztás

,,Szerencsésnek mondható, hogy mi nyertük meg ezt a tendert, mivel, hogy a mi intézményünk egy olyan szociális ellátó intézmény, mely azokat az ügyfeleket is felkeresi, akik nem rendelkeznek telefonos elérhetőséggel.”

Ezt Balassa Imre, a tűzifa kiosztását végző Savaria Rehab-Team Nonprofit Kft. projektvezetője mondta, hozzátette, a város szociális bizottsága 100 m3 tűzifát biztosított 85 hátrányos helyzetű, rászoruló család számára.  

Balassa Imre – projektvezető, Savaria Rehab-Team Nonprofit Kft.
,,Van egy 25 év alatti, pályakezdő fiataloknak kiírt programunk, és ebben szereztünk be foglalkoztatás bővítésére eszközöket, és innen jött ki, hogy tűzifa. Beszéltünk az önkormányzattal, és megállapodás született a tavalyi évben, hogy mely arról szól, hogy tűzifa utalványok alapján társaságunk is beválthat utalványokat és szállíthat ki tűzifát teljesen ingyenesen a rászorulóknak, Szombathely területén.

A 11-es Huszár út végén lakóknak jól jött a tűzifa, csütörtök délelőtt négy családnak, közöttük Molnár Gábornénak és öt gyermekének szállították ki az egy-egy köbméter télire valót.

Molnár Gáborné
,,Öt gyermeket nevelek. Hiába keresek a párommal, de azért nem futja. Ez most nekünk nagyon jól jött, ebben a helyzetben. Nagyon sok segítség ez nekünk az önkormányzat részéről. Nagyon örülünk neki, hiszen most, télen ki kellett volna dobnunk 60 ezret az biztosan, hogy be tudjunk fűteni.. Nagyon szépen köszönjük az önkormányzatnak ezt a nagy segítséget”

A tűzifa program keretében a Savaria Rehab-Team Nonprofit Kft. december 20-ig végzi a kiszállítást. Addig mind a 85 családhoz eljut majd a fűtenivaló.