Hírek

Ügyességi vetélkedőn a város óvodáinak nagycsoportosai

2014. május 27., 18:24

A programot hagyományteremtő szándékkal szervezte a Köznevelési Iroda. Nem hirdettek győztest a versenyben, hanem minden intézmény sporteszközöket és játékokat kapott ajándékba.

Ügyességi vetélkedőn a város óvodáinak nagycsoportosai

Kidobóztak is az óvodások a Városi Sporttelepen. Emellett 4 fős csapatokban focizhattak, de kaptak ügyességi feladatokat is.

Horváth Barnabás
“Vannak labdás feladatok, szivacsos, ugrálás. Neked melyik volt a kedvenced? Körbe kellett állni és ott kellett menekülni a labdák elől.”

Borhi Sára
“Nekem az volt a kedvencem, amikor be kellett állni abba a körbe és ki kellett dobni egymást.”

A Gazdag Erzsi Óvodából is érkezett csoport. Az intézményben is fontosnak tartják, hogy a gyerekek rendszeresen részt vegyenek sportprogramon.

Gáspárné Lakihegyi Éva - óvónő, Gazdag Erzsi Óvoda
“Mert a célja a mozgás és szerintem ebben az óvodás korban a legfontosabb, hogy a gyerekek szabadon, játékosan mozogjanak.”

12 óvodából érkeztek csoportok. Nekik az életkori sajátosságokat figyelembe véve a Köznevelés Iroda dolgozói, egyetemi hallgatók és testnevelők állították össze a feladatokat.

Havasi Attila-városi diáksport koordinátor
“Ovisok számára többször rendeztünk már sportversenyeket, igazából a nagycsoportosok részére. De ezek általában teremben zajlottak, az idei évtől azt gondoltuk, hogy legyen egy szabadtéri rendezvény is a számukra és a mai napon ezt valósítjuk meg.”

A csapatok több állomáson gyűjthették pontjaikat, de a verseny végén nem hirdettek győztest. Minden óvoda sporteszközöket és játékokat kapott ajándékba a hagyományteremtő rendezvényen.