
Megtartotta szezonzáró összejövetelét az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület. A bankett ezúttal is visszatekintéssel kezdődött.
Juhász Tibor stratégiai tanácsadó, Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület
„Ilyenkor kicsit számot vetünk. Lezárjuk az évet. Elemezzük és reméljük, hogy egy sokkal jobbat tudunk indítani.”
A klub csapatai határozottan jó időszakot zárnak. Az OB II-es felnőtt gárda a pontvadászatot az előkelő 4. helyen zárta, a fiatalabbak pedig kiharcolták a lehetőséget arra, hogy megmérkőzzenek az elit osztályba kerülésért.
Juhász Tibor stratégiai tanácsadó, Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület
„Elégedett vagyok az ifi, serdülő, gyermek csapattal, hiszen kiharcolták a jogot, hogy a kvalifikációs tornán a felsőházért játszunk. Nemzetközi szinten jól szerepeltünk, a Budapest-bajnokságban is jól szerepeltünk. Anyagi lehetőségeink adottak, tudunk dolgozni.”
A bankett fénypontja a napokban vásárolt, frissen felmatricázott autóbusz birtokbavétele volt. A 8 éves, 51 fő utaztatására alkalmas gépjárművet a társasági adóból származó sporttámogatás, valamint az új névadó szponzor segítségével vásárolta meg a klub.
Sebesi Judit elnök, Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület
„Egy hatalmas álmunk vált valóra ennek a busznak a megvásárlásával. Nagyon sokat küzdöttünk érte. Egy 51 fős busz áll a rendelkezésünkre a mai naptól, amellyel szállítani fogjuk a csapatainkat a mérkőzésekre illetve a gyerekeket az iskolából az uszodába a napközi edzésekre.”
Az AVUS sportolói, edző számára pár hetes nyári szünet következik, aztán pedig elkezdik a felkészülést a következő idényre. A klub nagy rendezvényét, a korosztályos nemzetközi Savaria-kupát július 19-e és 21-e között rendezik a Tófürdőn.





























