
Jó időben és jó ütemben érkeztek meg az Agora munkatársai a Tourinform Iroda elé az új kerékpárokkal. A megjelenteket a helyszínen a város polgármestere köszöntötte. Hangsúlyozta: nem véletlen, hogy a kerékpárok épp a mai napon érkeztek.
Puskás Tivadar - polgármester
Szeptember 22-én van az Autómentes Nap. Ez a nap azért is lényeges, mert a környezetünkre is gondolni kell, a jövőnkre is gondolni kell. Arra is gondolni kell, hogy csak kölcsönbe kaptuk a Földet utódainktól.
A városnéző kerékpárok is kölcsönben lesznek majd a turistáknál és a szombathelyieknél. A magyar gyártmányú gépek összesen 400 ezer forintba kerültek.
Parais István, igazgató, AGORA
“Ezt egy Szlovénia-Magyarország határon átnyúló turisztikai projektnek köszönhetjük. A négy darab kerékpár kényelmessé teszi azt az amúgy is élménydús projektet, hogy Szombathelyet meg lehet ismerni ülve és mozgás közben.”
A belvárosi kerékpárkölcsönzés lehetőségével egy újabb szolgáltatással bővül a szombathelyi turisztikai kínálat. A tervek szerint a várost két keréken felfedezők a közeljövőben más helyszíneken is találhatnak ilyen kölcsönvehető bicikliket.
Vörös-Borsody Csilla, ügyvezető, Savaria Turizmus Nonprofit Kft.
Ez a négy kerékpár úgymond az első ütem, mi egy másik pályázat keretén belül jövő tavasszal, a kerékpáros szezon kezdete előtt tervezünk még kerékpárbeszerzést. Ami nem okvetlenül itt lesz deponálva, hanem a város különböző pontjain.
Az Autómentes Napot az Agora Gyermekek Háza is emlékezetessé tette. A város iskoláiban meghirdetett kerékpáros programra hét, egyenként öt fős diákcsapat jelentkezett. Valamennyi gyerekcsapat ügyesen győzte le a Kresz Park útvonalának nehézségeit.





























