
Ezt az új 1,5 Teslás MRI készülék nemrég került a helyére az onkoradiológiai tömb első emeletén. Már tart a próbaüzeme. Ezzel együtt hamarosan már két géppel végezhetik a vizsgálatokat. Az MRI mágneses rezonanciával működik, a lágy szövetek, például az agy vizsgálatához minden más képalkotó diagnosztikai eszköznél jobban használható.
Király István – osztályvezető főorvos, Központi Radiológiai Osztály
"Olyan vizsgálatokat is el tudunk végezni ezen a készüléken, ami a másikon nem. Konkrétan az emlő MR-t ezzel végezzük majd, ha erre szükség van. Több vizsgálattípus van, amit majd be fogunk vezetni."
Az új, 64 szeletes CT a sürgősségi tömbben kapott helyet, ezentúl a régi géppel együtt működik majd. Az átadó ünnepségen elhangzott: ezek az eszközök nélkülözhetetlenek a gyógyító munkában, minden osztály élvezi az előnyüket.
Nagy Lajos – főigazgató, Markusovszky Kórház
"Minden készüléknek megvan a maga helye, megvan, milyen betegségeket tudunk velük vizsgálni. Az eddig sem túl hosszú előjegyzési időt rövidíteni tudjuk azoknál, akiknek ilyen nagy értékű képalkotásra van szüksége."
A kétféle vizsgálattípust naponta több mint száz betegnél végzik el. CT-re jelenleg 3-4, MR-re 6-8 hetet kell várni. Az előjegyzési lista rövidülése 3-4 hónap múlva lesz érezhető. Az ünnepségen Puskás Tivadar polgármester és Hende Csaba országgyűlési képviselő a kórház nagymértékű fejlődéséről beszélt. Az elmúlt öt évben 13,5 milliárd forint értékű beruházás valósult meg az intézményben.