Hírek

Új helyszínekkel és új elemekkel is kiegészül az idei Savaria Karnevál

2014. augusztus 22., 19:07

A történelmi időutazás az első világháborúig tart ebben az évben. Újdonság a jövőre induló gépészképzés standja, valamint a keresztény udvar is idén először része a történelmi forgatagnak.

Új helyszínekkel és új elemekkel is kiegészül az idei Savaria Karnevál

A római légió a legrégebbi haderő a karneválon.

Az időutazás idén már a múlt század elejéig tartr: az első világégés is kiemelt figyelmet kap, annak apropóján, hogy idén éppen 100 éve tört ki a Nagy Háború. A harci standokon idén is megjelenik a katonatoborzás.

Vanyur Tibor – parancsnok, HADKIEG
„A honvédség rengeteg lehetőséget nyújt ma arra a fiataloknak, az állampolgároknak, hogy megismerjék a honvédelmet, mivel foglalkozik a hadsereg, mi is az a honvédelem, és hogy, akinek ebben kedve van, az szerepet vállaljon.”

A karneváli katonai toborzópontot a honvédelmi miniszter nyitotta meg.

Hende Csaba – honvédelmi miniszter
„Ez a toborzópont, amelyet a mai napon megnyitunk, fontos lehetőség a magyar honvédség számára, hogy minden szempontból megfelelő: testileg és lelkileg alkalmas fiatalokat tudjon megszólítani a haza védelmére.”

A hadi témák közé idén a Savaria Laktanya néhány évvel ezelőtti bezárása is bekerült, egy fotókiállítás formájában.

Benkő Sándor – fotóriporter
„2004-ben volt az, hogy bezárják a Savaria laktanyát, és egy éven keresztül jártam ki a laktanyába, amikor szállították el a technikát, amikor vagonírozták, és az utolsó állománygyűlés – ezeket örökítettem meg.”

Újdonság a gépésztoborzó is a karneválon. 2015 szeptemberében indul a Savaria Egyetemi Központban a felsőfokú mérnökképzés, ennek igyekeznek megnyerni minél több fiatalt.

Németh István – tudományos dékánhelyettes, NYME TTK
„A beiskolázandó korosztály körében is nagyon sok érdeklődővel találkoztunk már, reméljük, hogy az érdeklődés további töretlen formában jelentkezik és egyre több hallgatót tudunk meggyőzni a képzésünk jövőjéről és bennünket választanak majd.”

Szintén új karneváli helyszín idén a Paradiso De, vagyis a keresztény udvar. A Székesegyház főplébániájának udvarán teázó, játszósarok, kézműves vásár, bátorságpróba és kiállítás kíséri itt a változatos programsort.