
Idősebb Veréb István nyugdíjba vonulását követően új alapokra helyezte működését a Haladás VSE birkózó szakosztálya. Új szakosztályvezetővel és képzett edzőkkel folytatódik a munka a Rohonci úti sportkomplexumban annak reményében, hogy a szakosztály visszanyerje régi fényét - hiszen egykor a vidék egyik legsikeresebb utánpótlásképző-műhelyének számított. Heti öt edzéssel készülnek a birkózók az előttük álló versenyekre.
Barcza Dávid - edző, Haladás VSE
- Most úgy csináltuk meg az új szisztéma szerint, hogy 14 év alatti korosztályt és a 14 év feletti korosztályt külön bontottuk. Hétfőtől péntekig vannak az edzések től ig vannak a 14 év alattiaknak és utána tól ig a nagyobbaknak. Összeraktunk a Ricsivel egy edzéstervet, versenyre felkészülés, nagyon sokat gyakoroljuk a lábra támadásokat illetve a lábvédéseket is. Úgy vettük észre, hogy ezekben vannak kisebb hiányosságok a nagyoknál. Ezért ezt próbáljuk kiküszöbölni.
Ígéretes a gyermeklétszám, van tehát merítési lehetőség, ami biztató a jövőt illetően. A kiválasztás és a megfelelő felkészítés mellett sok egyéb tényezőre van szükség ahhoz, hogy valaki válogatott versenyzővé váljon.
Ligeti Richárd - szakosztályvezető, Haladás VSE
- Azt gondolom, hogy ez egy nagyon-nagyon komplex kérdés és nagyon sokat lehetne erről beszélni. De ha próbálom kicsit lerövidíteni alapvetően a szorgalom, az alázat, a sportág iránti alázat, az a tisztelet, ami itt övezi egymást és tényleg a legkisebbtől a legnagyobbig mindenki összefog, összetart, segítjük egymást illetve természetesen nyilván vannak olyan adottságok, amikkel úgy születnek, amiket útközben felvesznek a gyerekek.
Az új szakosztályvezető irányításával a technikai fogások elsajátítása és az állóképesség fejlesztése is kiemelt helyen szerepel. Az egyesület kötelékébe tartozó birkózó palánták részt vesznek válogató versenyeken, egyéni és csapatversenyeken is.