
Megfiatalított kerettel és új névadó szponzorral vágott neki az idénynek az Gravitáció-SZKKA. A nyáron több rutinos játékos, köztük a többszörös élvonalbeli gólkirály Pődör Rebeka is távozott, helyüket azonban nagyrészt saját nevelésű tehetségek vették át.
Pődör Zoltán - ügyvezető, vezetőedző, SZKKA
- Ha vannak olyan játékosok, akik kinőnek minket - ezt mindig is így mondtam a mi filozófiánkban - hogy a legfontosabb az, hogy helyben tartsuk a helyi fiatalokat. Tudjunk nekik biztosítani sportolási lehetőséget és magas szintű sportolási lehetőséget. Ez a mi esetünkben, Szombathely esetében, a mi városunkban ez az NB I. és ezért is fontos az NB I-et megtartani, mert hogyha ez nem lenne, akkor a helyi fiatal tehetségeket nem tudnánk Szombathelyen tartani és lenne egy nagyon nagy elvándorlás.
Az első öt fordulóban egy győzelmet aratott és egy értékes döntetlent játszott a szombathelyi együttes. Az Esztergom, a Győr és az MTK ellen papírforma-vereség született. A következő mérkőzésen a Ferencvárossal szemben elsősorban a részsikerekben bízhatnak.
Pődör Zoltán - ügyvezető, vezetőedző, SZKKA
- Kiemelt munka folyik egyértelmű, tehát folyamatosan egész évben, de azért őszintén bevallva nem ezekre a mérkőzésekre készülünk, hanem a rangadókra készülünk. Most ugye ez viszonylag abból nehéz ez az időszak, hogy három olyan mérkőzésünk van egymás után, amelyik kiemelt csapatok ellen vívunk. Itt ugye másról nem tudunk beszélni, mint maximum részsikerekről, mert azért abban azt gondolom naivitás lenne azt gondolni, hogy ezekkel a csapatokkal fel tudjuk komolyan venni a harcot.
A 14-szeres magyar bajnok és 16-szoros kupagyőztes Ferencváros a nemzetközi szereplése miatt kérte a hétközi mérkőzést, amelyhez a szövetség és az SZKKA is hozzájárult. A hatodik forduló találkozóját ezért szerda este, 18 órától rendezik meg. A nagy érdeklődésre tekintettel ezúttal a Schaeffler Aréna Savaria ad otthont az összecsapásnak.




























