
Egy hét leforgása alatt harmadik tétmérkőzését játszotta a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely élvonalbeli kosárlabda együttese, amely a hazai pontvadászat mellett a FIBA Europe Cup csoportküzdelmeiben is érdekelt. Szombaton a bajnoki címre pályázó Atomerőmű látogatott a Schaeffler Aréna Savariába. A feldobástól kezdve nagy elánnal játszott a szombathelyi csapat, távolról és közelről is könnyedén szereztek pontokat. A vendégek mestere hiába kért időt, ez sem zökkentette ki a hazaiakat a ritmusból. Az első félidő hajrájában már 40 pontnál is nagyobb előnyre tett szert a Falco, amely a térfélcserét követően kicsit visszavett - a sérülések elkerülése és az erő optimális beosztása miatt, hiszen szerdán már újabb megpróbáltatás vár a sárga-feketékre. A záró negyedben már valamennyi játékos lehetőséget kapott Milos Konakov vezetőedzőtől. A Falco végül magabiztos teljesítménnyel 103-79-es győzelmet aratott.
Perl Zoltán - csapatkapitány, Falco-Vulcano Energia KC Szombathely- Nem volt könnyű amúgy, mert tudtuk, hogy a Paks egy jó csapat, ugye úgy rakták össze őket, hogy a bajnoki cím a céljuk. Nagyon komolyan vettük ezt a mérkőzést, szerintem a szezon legjobb félidejét sikerült lehoznunk az első félidőben: védekezésben nagyon agresszívak voltunk, segítettünk egymásnak illetve támadásban is nagyon jó százalékkal dobtunk. Úgyhogy nagyon örülök, hogy ez így alakult, mert úgy érzem, hogy az elmúlt két meccsen is azért már kicsit jobban játszottunk, ami ma még jobban kijött.
Bár az elmúlt hetekben sérülések és betegségek is sújtották a csapatot, jó hír, hogy az újonnan igazolt játékosok megtalálták helyüket a csapatban.
Perl Zoltán - csapatkapitány, Falco-Vulcano Energia KC Szombathely- Szerintem a pályán kívüli beilleszkedéssel nem volt gond, mert mindenki egy rendes srác és jól megtaláltuk a közös hangot. Az azért látszott a szezon elején, hogy keveset tudtunk együtt edzeni így a nyáron. Teljes kerettel most szerintem a múlt héten tudtunk először együtt edzeni. Úgyhogy ez látszott és Én bízom benne, hogy most mindenki remélhetőleg egészséges lesz, akkor egyre jobban, lépésről-lépésre tudunk fejlődni.
A versenynaptár továbbra is sűrű a Falco számára: november 5-én a FIBA Europe Cup negyedik fordulóját rendezik, a Falco a spanyol Casademont Zaragozát fogadja; november 8-án pedig az NB I-es pontvadászatban a Szeged lesz a szombathelyiek vendége. Mindkét összecsapáson 18 órakor dobják fel a labdát a Schaeffler Aréna Savariában.




























