
A közgyűlés tavaly döntött a város lakói számára különböző kedvezményeket nyújtó Szent Márton-kártya bevezetéséről. Jelenleg mintegy 70 ezer szombathelyinek van ilyen kártyája. Az első időszak tapasztalatait Károlyi Ákos aljegyző összegezte Szombathely Ma című közéleti műsorunkban.
Károlyi Ákos aljegyző, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata
„A szombathelyiek használták, megszerették a kártyát, hiszen már az első féléves tapasztalatok is azt mutatták, hogy több mint 50 ezerszer használták ez alatt a félév alatt a Szent Márton Kártyát. Nyilván ezek az adatok folyamatosan figyelemmel kísérjük,hasonló tendenciában változnak. Egyre többen használják a kártyát, egyre népszerűbb a kártya, egyre több elfogadóhely van.”
Jelenleg félszáz elfogadóhelyen nyújtanak általában 5-20 százalékos kedvezményt a Szent Márton-kártya használóinak, de például a KRESZ parkban 100 százalék a kedvezmény mértéke. Az elfogadóhelyek száma folyamatosan tovább bővül, az őszre akár a százat is elérheti, de változik a kedvezmények igénybevételének a lehetősége is.
Károlyi Ákos aljegyző, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata
„Az első kettő két sportegyesület, a Haladás és a Falco és a Falcohoz kötődik, hiszen az eredeti rendelet szerint csak az elővételben vásárolt jegyekhez, illetve bérletekhez biztosított a kártya kedvezményt, ma pedig ott tartunk, hogy a helyszínen vásárolt jegyekhez is biztosítja a kártya korábban megállapított egyébként elég jelentős mértékű kedvezményt.”
A Vasi Skanzenben a Szent Márton-napi országos nagyvásáron is érvényes lesz a kártya, s a nem Szombathelyen szolgáltatást nyújtó kis- és középvállalkozás is csatlakozhatnak a Szent Márton kártya elfogadórendszerhez. Azok pedig, akik még valamilyen ok miatt nem vették át a kártyájukat, azok a városházán, a földszinti ügyfélszolgálati irodában ezt megtehetik.





























