
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában a sereghajtó Haladás a második helyen álló MTK együttesét fogadta valamivel több mint ezer néző előtt a Rohonci úti stadionban. A találkozót a vendégek kezdték jobban, akik Hrepka közeli fejesgóljával már a negyedik percben megszerezték a vezetést. A folytatásban előbb Rocchi, majd pedig a félidő hajrájában Gaál is egyenlíthetett volna, ám Hegedűs mind a két alkalommal bravúrral hárítani tudott.
Schimmer Szabolcs labdarúgó, Szombathelyi Haladás
“Szerintem az első félidőben talán a szezon legjobb játékát nyújtottuk, gólokkal kellett volna vezetnünk, de 0:1-nél mentünk be félidőre. Ezt azért nehéz így feldolgozni. Tényleg az ellenfelek ha eljutnak a kapunkig, folyamatosan gólokat lőnek. Mi pedig a legnagyobb helyzeteket sem tudjuk kihasználni.”
A második félidőben kevesebb helyzet adódott, ám a végjátékban az MTK kétszer is betalált. A 85. percben Torghelle egy baloldali szögletet követően szerzett gólt, míg nem sokkal később Bese vette be a szombathelyiek kapuját, így 3:0-ás Haladás-vereség lett a vége. A vasiak továbbra is a tabella utolsó helyén állnak. Szentes Lázár csapata legközelebb november 22-én szombaton Felcsúton, a Puskás Akadémia ellen játszik bajnoki mérkőzést.





























