
Az NB I-es futballbajnokság 16. fordulójában alig kétezer néző előtt lépett pályára a hetedik helyezett Újpest otthonában a sereghajtó Haladás. A találkozó első órája jó iramú játékot hozott, ám a kapuk ritkán forogtak veszélyben. Az utolsó 30 percre viszont alaposan felpörögtek az események. A lényegi történéseket Zsirai kiállítása vezette be: a szombathelyiek védője második sárga lapja miatt mehetett idő előtt zuhanyozni. Az Újpest a 76. percben váltotta gólra emberelőnyét. Ekkor Bandhi bal oldali beadását követően Rózsa megfogta, majd Ojo fejére ejtette a labdát, a közelben álló Sztaniszlavjevics pedig hat méterről az üresen tátongó kapuba helyezett. A találkozó hajráját újabb két piros lap színesítte. A hazaiak cserejátékosát, Bandhit a 84., míg a szombathelyiek védőjét, Jagodicsot a 87. percben állította ki a játékvezető. Mindeközben az eredmény nem változott, így 1:0 arányban a fővárosiak nyerték meg a találkozót. A Haladás zsinórban hatodik vereségét szenvedte el, ennek köszönhetően továbbra is a tabella utolsó helyén áll. Az egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő zöld-fehérek legközelebb december 6-án, szombaton lépnek pályára bajnoki mérkőzésen, amikor a Kecskemét együttesét fogadják a Rohonci úti stadionban.





























