
A Falco csapata a középszakasz első fordulójában szabadnapos volt, így a szombahelyieknek közel kéthetes szünetük volt a bajnokságban. A sárga-feketék egy rövid pihenőt követően kezdtek teljes intenzítással készülni a bajnokság folytatására.
Kálmán László - vezetőedző, Falco-Trend Optika KC
“Lényegében a játékainkat próbáltuk rendbe rakni. Gyakoroltunk új támadásvariációkat, védekezésben is megnéztünk három-négy új dolgot. Voltak sérültek, azok kihagytak egy-két edzést, de csütörtökön és pénteken már teljes kerettel tudtunk edzeni, egyedül Will Tominak volt betegsége. Úgy gondolom hasznos volt ez a bő egy hét.”
A szombathelyiek az alapszakasz utolsó fordulójában idegenben nyertek az Alba Fehérvár együttese ellen 105:102 arányban. A sorsolás szeszélye folytán a középszakasz első meccsét szinrtén a székesfehérváriakkal vívja majd a Falco, ám ezúttal a csapatok az Aréna Savariában találkoznak.
Váradi Benedek kosárlabdázó, Falco-Trend Optika KC
“Azt gondolom, hogy ez a középszakasz egy teljesen más bajnokság. Azt gondolom, hogy mi vagyunk a mérkőzés esélyesei és így is fogunk pályára lépni. Nagyon szeretnénk győzni, ismét megverni az Albacompot.”
A szombathelyi csapat 15 győzelemmel és 9 vereséggel áll a középház élén. Amennyiben Kálmán László együttese megnyeri a hazai mérkőzéseit, úgy könnyedén megtarthatja ezt az előkelő helyezést.





























