
Takarékossági okokból 366 postát zárt be a Magyar Posta 2022 novemberében országszerte. A bezárási hullámnak négy szombathelyi posta is áldozatául esett, köztük az oladi. Az itt élők kezdettől fogva szorgalmazták az újranyitást, de nem volt, aki üzemeltesse. A nyugdíjas klubban egy darabig postapótló szolgáltatásokat működtettek a helyiek - önkéntes alapon, napi 1-2 órában. A csütörtöki közgyűlésen Horváth Attila, a körzet képviselője jelentette be, hogy március 3-án reggel újranyit a posta.
Március hónapban, pontosabban hétfőn egy magánvállalkozás keretében fog újraindulni a postai szolgáltatás. Az önkormányzat amit tud, segít, de az oladiaknak lesz egy házi feladat tulajdonképpen, hogy használják, hiszen van rá igény, de önmagában postai szolgáltatással nem lehet fenntartani egy ekkora létesítményt.
A posta a régi helyen nyitott újra ma reggel 8-kor. Már az első órákban sokan jöttek, volt, aki csak körülnézett, mások rögtön csekkel, levéllel, csomaggal érkeztek. Az oladiaknak az elmúlt két és fél évben nagyon hiányzott a posta, a Domushoz kellett járniuk.
Hamza Ferenc
Örülök, háromszor is örülök. Fog ide járni? Persze, hát itt lakom. Milyen ügyeket fog intézni? Feladom a csekkemet.
Kulcsár Istvánné
Én nagyon örülök neki, hogy újra van posta, mert itt egy nagy lakótelep van, de máshonnan is jöttek, és nagyon hiányzott. Nem kell így elmennünk a Domushoz, hogy feladjuk a csekkeket. Van, amit 10-ig, a többit hónap végén kell feladni, tehát többször kell menni, és nagyon örülök neki, hogy itt újra posta van. Eddig hogyan oldotta meg? A Domushoz jártam el, a derkovitsi lakótelepre, oda mentem el.
A belső teret átalakították, a korábbi öt helyett két ablak működik, mindenféle szolgáltatás elérhető. Postapartnerség keretében egy szentpéterfai vállalkozó működteti.
Hirschl József - vállalkozó
Letéti posta leszünk, ami azt jelenti, hogy a körzethez tartozó leveleket itt fogja letenni a postát, amit a lakók nem tudnak átvenni. Ez az oladi lakótelepet és Olad falut jelenti. A bővített csomagban még a biztosítás és az állampapír tartozik.
A korábbi ügyféltérből szatócsboltot alakítottak ki, ahol élelmiszert, háztartási cikkeket, drogériai termékeket, írószereket kínálnak. Az első ügyfeleknek kis ajándékkal kedveskedtek a nyitás alkalmából. Az oladi posta és szatócsbolt hétköznap 8-tól 18 óráig, szombaton 8-tól 13 óráig lesz nyitva.