Hírek

Újraszentelték a felújították a Szent Márton-templomot

2015. november 06., 19:14

Javában tartanak az előkészületek a 2016-os Szent Márton Jubileumi Évre. Ennek keretében kormánytámogatással, mintegy 900 millió forintból kívül-belül felújították a Szent Márton-templomot, melyet Veres András megyéspüspök a pénteki ünnepi misén szentelt újra.

Újraszentelték a felújították a Szent Márton-templomot

A hagyomány szerint a templom Szent Márton egykori szülőháza fölött épült. Története egészen a 9. századig nyúlik vissza, azóta többször átépítették, bővítették. Végleges, háromhajós formáját 1930-ban nyerte el. Most új színt kapott a homlokzat, kicserélték a nyílászárókat, megoldották a csapadékvíz-elvezetést és felújították a tetőt.

"Örömmel jöttünk össze, hogy az Úr áldozatát ünnepelve felszenteljük ezt a kívül-belül megújított templomot."

Az ünnepi szentmise a templom előtti téren kezdődött, ahol Schauermann János ismertette a templomban elvégzett felújítási munkákat.

"A restaurált oltárok, a fehér falak a 300 éves enteriőrt idézik fel a mai modern egységek mellett."

Soltész Miklós, egyházi kapcsolatokért is felelős államtitkár beszédében Szent Mártont méltatta, és a karitatív szellemiség fontosságát hangsúlyozta.

Soltész Miklós - államtitkár
"Valaki, akinek hatalma volt, valaki, akinek nagy lehetősége és gazdasága volt, küldetése is volt, lemondott gazdagságáról, vagyonáról és odafordul a rászorultak, szegények, elesettek felé."

Szombathely legrégebbi temploma a Szent Márton Jubileumi Év alkalmából újult meg.

Veres András - megyéspüspök
"Jövőre ünnepeljük Szent Márton születésének 1700. évfordulóját, és a templom eléggé elhanyagolt volt, szükségét éreztük annak, hogy Szent Mártonhoz méltó legyen, másrészt az ide érkező zarándokok egy méltó, szép környezetet találjanak, ahol Szent Márton születésére akarnak emlékezni."

Az eddig sötét tónusú templombelső visszakapta eredeti, barokk szépségét élénkebb, világosabb színekkel. Restaurálták a fő- és mellékoltárokat, pótolták a hiányos díszítést, aranyozást, és új világítótesteket szereltek fel. A püspök szentelt vízzel hintette meg az oltárt és a falakat, majd a katolikus liturgiának megfelelően újraszentelte a templomot.