
A Savaria Szimfonikus Zenekar vezetői állására beküldött három pályázatot hétfőn bírálta a szakmai bizottság. Erről a Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságát Koczka Tibor alpolgármester tájékoztatta. Eszerint a szakmai bizottság a jelenlegi megbízott igazgató, Kiss Barna kinevezését szorgalmazza, mivel az ő pályázatát találták szakmailag a legalkalmasabbnak. A bizottság mindhárom pályázót támogatta. A testület meghallgatta a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. menedzseri és ügyvezetői posztjának betöltésére pályázó jelölteket. Szó volt továbbá a közterületek elnevezéséről és az önkormáyzati tulajdonú gazdasági társaságok könyvvizsgálóinak megválasztásáról és a Pázmány Péter körút 28-as szám alatti ingatlan tornatermének bérleti szerződés-hosszabbításáról. A tagok egyhangúlag megszavazták Szombathely településrendezési rendelkezéseinek 2014. évi kezdeményezések szerinti módosítását. Szó volt továbbá bírósági ülnökök megválasztásáról, az óvodai feladatellátásra vonatkozó köznevelési szerződések módosításáról, valamint egy új testvérvárosi megállapodás aláírásáról a horvátországi Sisak városával.





























