
Szombathely az ország egyik legbiztonságosabb megyeszékhelye – ez derül ki a Szombathelyi Rendőrkapitányság 2017. évi beszámolójából, amelyet ellenvetés nélkül fogadott el a közgyűlés Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága. Hasonlóan részletes beszámolót készített a a Közterület-felügyelet is, ezzel kapcsolatban külön köztisztasági részleg létrehozását javasolta Takátsné Tenki Mária bizottsági elnök. Folyamatban van a Szent Márton-kártya továbbfejlesztése, annak bevezetéséig a plasztikkártyák érvényességi idejét automatikusan meghosszabbítják ez év végéig. Határoztak a szombathelyi identitást erősítő program I. ütemének megvalósításáról, elfogadták a polgármesteri hivatal törvényességi és hatósági munkájáról szóló beszámolót, továbbá több egyedi kérelmet is elbíráltak. A bizottság javaslatot tett arra is, hogy az emlékműdombot a vértanú pap boldoggá avatásának emlékére Boldog Brenner János ligetnek nevezzék el. Sürgősségi napirendben tárgyaltak a buszpályaudvarnak a vasútállomás elé költöztetéséről és fogadták el a NIF Zrt.-vel kötendő együttműködési megállapodást. E szerint a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. elkészíti a terveket és beszerzi a szükséges engedélyeket. A nyílt ülés végén megszavazták azt az indítványt, amely szerint Szombathely vállalja, hogy egyik helyszíne legyen a 2019-es U21-es UEFA labdarúgó Európa-bajnokságnak.



























