Hírek

Ünnepi hangulat van már a Fő téren is

2015. november 30., 19:37

A hétvégén fellobbant az első láng az ádventi koszorún. Kulturális programok, karácsonyi finomságok várják a látogatókat egészen karácsonyig Szombathelyen.

Ünnepi hangulat van már a Fő téren is

“Megnyílt az ég, harmatozva…” ének ökumenikus szertartás

Szombat este ünnepélyesen is kezdetét vette az adventi időszak Szombathelyen. A történelmi egyházak képviselői ökumenikus szertartás keretében emlékeztek meg a kereszténység egyik legfontosabb ünnepéről.

Puskás Tivadar polgármester köszöntőjében kitért arra, hogy a négy gyertya, négy fogalmat jelképez:
A négy fogalom, a hit, a remény, az öröm és a szeretet. Ezért van az, hogy az első két gyertya lila színű, az öröm, a harmadik gyertya rózsaszín, és a negyedik ismételten lila, a szeretet gyertyája.

Szombathelyen 1993-ban rendeztek először karácsonyi vásárt, 2001 óta kulturális programokat is szerveznek a Fő téren, és 2006-ban helyeztek ki először adventi koszorút óriási gyertyákkal a vásári forgatagba.

Gyertyák, karácsonyfa díszek, karácsonyi dekoráció, és az adventi készülődés minden kelléke fellelhető a standokon. Sőt, az egyre hűvösebb téli estéken még forró italokkal is átmelegítheti magát a vacogó vásározó.

Mindig eljövünk, most meg az idő is nagyon kellemes, úgyhogy tényleg örülünk neki. Van esetleg valami praktika, ami segít átvészelni a hideget? Igen forralt borral. (nevet)

Vannak, akiknek más trükkökhöz kell folyamodniuk a téli estéken, különösen, azok, akik kisgyermekkel érkeznek a helyszínre.

“Hát mint azt látod, nagyon jól bebugyoláltuk őket, meg a feleségemnél van a kisfiam, őt is.”

A szombat esti program csúcspontja az a pillanat volt, amikor a polgármester a történelmi egyházak képviselőinek jelenlétében meggyújtotta az első gyertyát a Fő téren felállított Adventi koszorún.

“Fellobant az első láng, hivatalosan is kezdetét vette a szombathelyi Advent 2015 kulturális ünnepségsorozat.”