Hírek

Ünnepi hangulatban a város

2010. november 29., 13:37

Advent első hétvégéjén több rendezvény is várta a szombathelyieket. A Savaria Múzeumban kézműves foglalkoztatót, az evangélikus gyülekezetben ünnepi vásárt rendeztek. Kigyúlt a Fő téri adventi óriáskoszorú első gyertyája is.

Ünnepi hangulatban a város

Advent első hétvégéjén több százan látogattak ki a fényárban úszó Fő térre, ahol szombaton délután kezdetét vette a négy héten át tartó városi programsorozat. Megnyitó beszédében Puskás Tivadar polgármester idézte fel az ünnep eredetét és a régi szokásokat.Idén is a Fő tér közepén kapott helyet az óriás adventi koszorú.Az első gyertyát a hagyomány szerint ökumenikus szertartás kíséretében a polgármester gyújtotta meg. A következő három hétvégén minden szombaton kigyúl egy újabb gyertya, a nagyszínpadon pedig óvodás és iskolás csoportok adnak ünnepi műsort.Az evangélikus egyházközösség szervezésében vasárnap ünnepi tízpróbán vehettek részt a gyerekek: karácsonyi illatokat, ízeket kellett felismerni, többen rajzoltak, mozaikot raktak. Az iskolások karácsonyfadíszítő versenyen mérhették össze ügyességüket.

Szabó Laura
"Méhviaszból készült díszekkel díszítettük, szerintünk jól sikerült."

A gyülekezeti teremben tizedik alkalommal szerveztek adventi vásárt, melynek bevételéből gyerekek táboroztatását segítik.

Menyhárt Izabella - titkár, Y's Men Klub
"Nem az a lényeg, hogy minél több pénzt beszedjünk, hanem hogy az emberek érezzék, hogy ez egy közösség, és sok kicsi sokra megy, ha mindenki ad egy kicsit, több pénzt tudunk a gyerekek nyári táborához hozzátenni."

A Savaria Múzeumban első alkalommal rendeztek koncertekkel tarkított adventi kézműves vásárt és foglalkoztatót.

Szommer Ildikó - igazgatóhelyettes, Savaria Múzeum
"A nagyterem most üres, ami ritka alkalom, hiszen itt általában kiállítások vannak, és nem akartuk, hogy üres maradjon ezen a hétvégén a ház, ezért szerveztük ezt a jó hangulatú foglalkozatót."

A gyerekek maguk készíthettek karácsonyi díszeket.

Bertalan Boglárka
"Csináltunk a karácsonyfára díszeket, van csillagos meg fenyőfás."

Lehetett agyagtálat készíteni, gipszfigurákat festeni, és régi karácsonyi képeslapokat másolni.Még három héten át tart az adventi időszak, az utolsó gyertyát december 19-én, aranyvasárnap kell meggyújtani a koszorúkon.