
Németh Pál özvegye, Szombathely polgármestere és a Halmay-egyesület elnöke leplezte le az emléktáblát, mely a világhírű mesteredző pályafutásának kiemelkedő eredményeit örökíti meg.
“Kalapácsvető, diszkoszvető és súlylökő tanítványai öt olimpián, megszámlálhatatlan világversenyen képviselték nagy sikerrel a szombathelyi és magyar dobóatlétikát.”
A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület kezdeményezte két évvel ezelőtt, hogy Németh Pálról utcát nevezzenek el.
Horváth Vilmos - elnök, Halmay Zoltán Hagyományőrző Egyesület
“Ahogy a táblán is rajta van, fő feladatának nem is azt tartotta, hogy minél sikeresebb sportembereket, hanem minél tisztességesebb embereket neveljen. Szerintem ennél nagyobb célja egy pedagógusnak, edzőnek nem lehet.”
A Németh Pál utca a Szombathely és Nárai között kialakított új lakóparkban van, ahol valamennyi utca kiemelkedő sportemberek nevét viseli.
Németh Zsolt
“Természetesen nagyon örültünk neki, már amikor a közgyűlés úgy döntött, hogy itt, ezen a területen sportolókról neveznek el, és édesapám mint edző és sportoló bekerült ebbe a nagyon nívós csapatba.”
Németh Pál Szombathely díszpolgára, munkásságát Puskás Tivadar méltatta.
“Németh Pál olyan ember volt, aki mindig a maximumot igyekezte elérni, megfelelő szellemi kötődéssel és szellemi tartással.”
Az utcanévtábla avatásán a magyar olimpikonok nagy családja is képviseltette magát.
Jakabházyné Mezõ Mária - főtitkár, Magyar Olimpiai Akadémia
“Az a hagyományőrzés, ami itt Szombathelyen Németh Pali bácsi felé megnyilvánul, hogy emléktábla, hogy verseny, délelőtt kinn voltam a dobóversenyen, néztem a gyerekeket, arra inspirál, hogy ilyen rendezvényen természetes, hogy természetes, hogy a Magyar Olimpiai Akadémiát, amelynek főtitkára vagyok, és a Magyar Olimpiai Bizottságot képviseljem.”
Az emléknapon az Aréna Savaria előcsarnokában megkoszorúzták Németh Pál emléktábláját, és a Sugár úti pályán kalapácsvető versenyt rendeztek.





























