Hírek

Útépítés

2015. július 30., 11:05

Az M86-os út teljes nyomvonalán folyik az építkezés. Szeptemberre elkészül a csornai, illetve a pósfai és hegyfalui elkerülő is. Ennek köszönhetően biztonságosabbá válik a közlekedés, elérhetőbbé válnak a környező települések, valamint lerövidül a Szombathely-Győr-Budapest távolság is.
    

Útépítés

Egy évvel ezelőtt adták át a 86-os főút Szombathely és Vát közötti 9,2 kilométeres szakaszát. Itt azóta kétszer két sávon 110 kilométer per órás sebességgel haladhat a forgalom. Képek:150729 Hamarosan egészen Győrig ilyen körülmények között autózhatunk: a teljes, több mint 90 kilométer hosszú szakaszon folyik az építkezés. A pósfai és hegyfalui elkerülőn a kopóréteg szinte teljesen kész, jelenleg a szalagkorlátok, burkolati jelek,közlekedési  táblák elhelyezésén dolgoznak a szakemberek.

Pántya József - útfejlesztési igazgató, NIF Zrt.
„Csornától Hegyfaluig jelenleg is folyik a munkavégzés. Szeleste-Hegyfalu szakasz átadására szintén szeptember hónapban kerül sor. És a Hegyfalu-Csorna közötti szakasz átadása pedig a jövő évben tervezett.”

Az M86-os út megépítésével Szombathely rácsatlakozhat az európai autópálya-hálózatra is. Tervben van a 87-es út fejlesztése is, amely Kőszegnél kapcsolódna a Bécsig vezető S31-es autópályához.

Hende Csaba – országgyűlési képviselő
„A következő nagy feladat, amit előrehozunk, az előzetes tervekhez képest is, az az új négysávos út megépítése lesz, amellyel Szombathely Budapestre és Bécsbe és az első Orbán-kormány idején Felsőőr felé megépített elkerülő a kétszer egysávos úttal Grác és olasz irányba is rákötésre kerül.”

Nem ez az egyetlen útépítés a megyében. Elkészült a 8-as főút burkolaterősítése is Vasvár és Körmend között. Felújították a Rába-folyó hídját és a Mukucs patak felüljáróját, korszerűsítették a molnaszecsődi és a magyarszecsődi bekötő utak csomópontjait. Több településen forgalomcsillapító szigeteket építettek, közvilágítást és sebességmérőket telepítettek. A buszmegállókat korszerűsítették, buszöblöket alakítottak ki a biztonságosabb le- és felszállás érdekében.

V. Németh Zsolt - államtitkár
„Ezzel a beruházással, ami több mint négymilliárdos, ezzel megfelelünk az európai uniós tengelyterhelési előírásoknak. Örömünkre szolgál, hogy ennek révén biztonságosabbá vált a falvakon belüli közlekedés is.”

Ez az útszakasz fontos innovációs tengelyt, a Székesfehérvár – Várpalota – Veszprém – Körmend – Ausztria vonalat köti össze, és meghatározó szerepe van a Balatonra irányuló turisztikai forgalomban is. Az útszakaszon naponta 5300 gépjármű közlekedik.