
Az egyik legnehezebb feladatot, a vezetőszáron történő nyomkövetést gyakorolták a hivatásos vadászok vérebeikkel a Ják környéki erdőben. A tanfolyamra főként Vas és Zala megyéből érkeztek jelentkezők.
Varga Aladár tanfolyamvezető
“Vérebeknél a csapamunkára helyezzük a nagyobb hangsúlyt. Ha most a vizsga- és versenyszabályokat nézzük, akkor bizonyos feladatoknak 6,8,10-szeres szorzójuk van. A vezetékmunkának pedig 30-szoros szorzója van.”
A hannoveri, valamint bajorhegyi vérebek már kölyökkorukban elkezdik a tanulást. A vadászkutyákon látszik, hogy ugyan játékos elemi is vannak a nyomkövetésnek, de ez komoly munka.
Perjési Balázs hivatásos vadász
“Ő Rábamenti Nyomkereső Arany. Három éves múlott most májusban. Eddig 57 eredményes munkája van. A kiképzést már elég korán elkezdtük. Hozzám ő hathetesen került. Az első komolyabb munkája úgy kilenchónaposan volt.”
A kiképzés legfontosabb feladata a sebzett vad követése volt. A kutyáknak több kilométeren keresztül kellett követni a meglőtt állat nyomát.
Takács Árpád hivatásos vadász
“Egy vezényszóval, azzal hogy keresd, a csapát próbáljuk felvetetni. Amikor ezt megtalálta, fölveszi. Mélyen az orrát a földön tartva követi a szagot. A sebzett vadnak egy jellegzetes szaga van. Követi a nyomot.”
A több hónapon át tartó kiképzés jáki állomását valamennyi jelentkező sikeresen oldotta meg. A vadászok és kutyáik bizonyították felkészültségüket.





























