Hírek

Megváltoztak a temetkezési szokások

2015. január 09., 20:02

Magyarországon egyre inkább a hamvasztásos temetkezési forma mellett döntenek a hozzátartozók. Szombathelyen az elhunytak 67 százalékát helyezik így örök nyugalomra.

Megváltoztak a temetkezési szokások

Az országos kimutatás szerint az elmúlt esztendők  1,5 százalékkal csökkent az elhalálozások száma. Az elhunytak hozzátartozói manapság a koprosós temetkezés helyett már inkább a hamvasztásosat részesítik előnyben. Szombathelyen a temetések 67 százaléka tartozik az utóbbi kategóriába.

Kiskós Ferenc-ügyvezető, Vas Megyei temetkezési Kft.
„A temetkezési törvény változása, ami 2013. november 1-től változott szigorúan próbálja szabályozni a kegyelet gyakorlásának módját. Direkt ezért változtatták meg a törvényt, hogy a hazavitt urnát a hozzátartozó, a rokonságból bármely hozzátartozó részére meg kell mutatni, kegyeletteljesen kell tárolni és ezeket a döntéseket meg kell tenni.”

A vasi megyeszékhelyen két temetőben, az oladiban és a herényiben beteltek a sírhelyek, bővíteni kell a területüket. A herényi sírkertnél a város megkísérelte felvásárolni a szükséges földterületeket. A kínált összeg és a földtulajdonosok eladási árajánlata lényegesen különbözött, így nem született megegyezés.

Lakézi Gábor - vezető, Városfejlesztési és -Üzemeltetési Osztály
„Így a kisajátítási eljárás a továbbiakban a kormányhivatal kezében zajlik és a szakértői vélemények figyelembe vételével születik majd meg a döntés. Ennek nyomán kerülhet a város birtokába a földterület. Ez azt jelenti, hogy várhatóan még ebben az évben megkezdődhet a temető új területének birtokba vétele.”

Lakézi Gábor hozzátette: a területbővítést követően beruházásokat kell végrehajtani. Az utak kiépítésének, a sírhelyek kijelölésének, valamint a bekerítés forrásait a városi költségvetésből finanszírozzák.