
Szili Katalin pártelnök a helyi jelöltekkel közösen járta szombaton Vas megyét. Kőszegen, a piacon is együtt várták a helyieket. A programjukat ismertető szórólapokat osztottak a vásárban és beszélgettek árusokkal, vevőkkel is. Szili Katalin egyebek között arról beszélt, hogy a munkahelyteremtés a legfontosabb célja a pártjának, ahogy az egész országban, úgy hazánk nyugati felében is. Mint mondta: az emberek gyarapodását kell elősegíteni a következő 25 esztendőre. Beszélt még a civil demokrácia és az emberi méltóság fontosságáról és arról, hogy a hitelesség olyan érték, amelyet képviselnek a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Párt jelöltjei.





























