
Az Ébredj Szombathely! programsorozat részeként vasárnap rendezték meg az ötödik Move Fittmix napot a Sportházban, amely a nyugati régió legnagyobb fitnesz eseményének számít. Az érdeklődők számtalan mozgásformát kipróbálhattak, a kemény erősítő edzésektől, a relaxáló jóga órákig. A rendezvény az egészséges életmódra vágyók minden igényét kielégítette, motivációt, inspirációt és kikapcsolódást nyújtott.
Soós Hajnalka - szervező, Pannon Sport Kft.- Azért is öröm, mert hogy már négy éve folyik ez a rendezvény és azt kell, hogy mondjam, hogy felfokozott érdeklődés, sőt évről-évre nagyobb érdeklődés mellett zajlik. Illetve míg négy évvel ezelőtt egy teremben kezdtük el ezt a rendezvényt most már három teremben párhuzamosan folynak az órák. Tizenöt tréner, tizenöt különböző mozgásformával vár mindenkit, illetve kiállítóink az előtérben - akik az egészséges életmód jegyében mutatják be tevékenységeiket.
A nagyteremben a dinamikusabb foglalkozásokat az ország legismertebb trénerei tartották. Péntek Enikő, a ZONA edzés megálmodója és a rendezvény állandó óraadója zsírégető programmal készült és izgatottan várta az érdeklődőket.
Péntek Enikő - fitness presenter- Nagyon nagy élmény, hogy mindig meghívnak ide, imádok jönni. Ez egy nagyon jó hangulatú rendezvény, nagyon profi szervezésű és egyre nagyobb, aminek nagyon örülök, hogy tényleg sok résztvevőt meg tudunk mozgatni. Nagyon édes, nagyon nyitott közönség és nagyon okos közönség, itt kimondottan azt vettem észre, hogy ha egy erősebb edzést tartanék, akkor olyan bátran változtatnak rajta - kicsit belazulnak, táncolgatnak - nagyon kis intelligens, szuper közönség és óriási élmény.
Mostantól Viva Savaria Egészségpontként működik az Agora Művelődési és Sportház is. Az erről szóló tanúsítványt Horváth Zoltán ügyvezető igazgató vette át Bokányi Adrienn tanácsnoktól a rendezvény megnyitóján. Bokányi Adrienn később több edzésbe is bekapcsolódott. A korábbi egyetlen terem helyett, idén már három helyszínen várták az érkezőket: a kínálatban szerepelt a mobility-stability, jóga, pilates, funkcionális edzés, gerinctréning és tabata is. A változatos tréningek során több mint 200 ember mozgott az Agorában. Az Ébredj Szombathely! programsorozat következő nagy eseménye május 9-én lesz, amikor a Fut a város programon vehetnek részt a sportolni vágyók.



























