
A Víztoronyban nyomoztak az AGORA táborban részt vevő gyerekek csütörtökön délelőtt. Ki kellett deríteniük többek között azt, hogy hány méter magas a torony, hány éve volt a nagy szombathelyi árvíz, és melyik anyag bomlása tart a legtovább. A program a KRESZ Parkban folytatódott, ahol sportversenyeket szerveztek számukra.
A héten kis nyomozókká váltak a lurkók, minden egyes feladat élmény volt nekik.
Hermann Sára
“Mindig megyünk kalandozni, mozizni, meg keresgetni mindenféléket, régi ókori kincseket és hát nekem minden nagyon tetszik ebben a táborban. Utolsó előtti nap van, a holnapi nap nem tudom hogy fog sikerülni, de szerintem az is nagyon jól, ahogy ezek eddig.”
A nyomozós játékok célja, hogy a gyerekek megismerjék a várost és annak értékeit.
Orosz Zsuzsanna - közművelődési szakember, AGORA
“Sokat mentünk a városban, felfedeztük Szombathelyt. Ezzel az volt a cél, hogy felfedezzék igazából a saját városukat, illetve edukáljuk erről a Savaria történelmére, illetve a jelenkorban is, hogy mi az, ami megtalálható a városban, mire lehetnek büszkék és szerintem nagyon élvezték. Megtaláltak minden nyomot, végigvezettük a városon és a nyomokon őket, úgyhogy szerintem egy nagyon jó kis hét áll mögöttünk.”
Délután nyomozókutyák érkeztek az AGORA táborba. A 4 éves Dorist és az 1 éves Lupát Csizmazia Tamás, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság kutyavezetője mutatta be a gyerekeknek, akik megismerkedhettek a kiképzés technikájával és a kutyák tevékenységével a rendőrség berkeiben.
“Gyere, ül, keresd!”
A nyomozókutyákat a gyerekek az előadás után meg is simogathatták.




























