Hírek

Vereséggel kezdte a felsőházi rájátszást az Illés Akadémia U17

2015. február 18., 18:50

A szombathelyi fiatalok az alapszakaszt megnyerő MTK gárdájától kaptak ki 2:0-ra hazai környezetben.

Vereséggel kezdte a felsőházi rájátszást az Illés Akadémia U17

Megkezdődött a felsőházi rájátszás az U17-es korosztályú labdarúgók kiemelt országos bajnokságában. Az első fordulóban máris csúcsrangadót rendeztek: az alapszakaszt magabiztosan megnyerő MTK vendégeskedett a harmadik helyen záró Illés Akadémia otthonában. Sajnos már a mérkőzés elején bebizonyodott, hogy a fővárosiak Szombathelyre is győzni jöttek, ugyanis a negyedik percben Haász Tamás találatával megszerezték a vezetést. A folytatásban is inkább a vendégek diktálták a ritmust és az 59. percben Pergel Bence góljával bebiztosították megérdemelt győzelmüket.

Molnár Tamás csapatkapitány, Illés Akadémia U17
“Azt gondolom, hogy több akarat volt bennük. Nekünk sajnos nem állt össze a csapatunk a felkészülés alatt. Sok hiányzónk van, sok a beteg játékosunk. Ezáltal a kisebb korosztályból hoztunk fel játékosokat. Szerintem a vendégek akaratban nyújtottak többet és ez volt a nyerő.”

Az Illés Akadémia U17-es csapatának az MTK ellen nem sok minden sikerült. A szombathelyiek teljesítményében még azokat a pozitívumokat sem igen lehetett viszontlátni, melyek az őszi szezonban jellemezték az együttes játékát.

Farkas Péter edző, Illés Akadémia U17
“Mindenképpen szeretnénk, ha a kombinatív játékban előrelépnénk. Hátulról felépíteni a játékot a támadásokig, illetve a támadások befejezéséig. Tavaly inkább a kontráinkból voltunk eredményesek. Most viszont azt szeretnénk, ha passzjátékból is eredményesek tudnánk lenni.”

Molnár Tamáséknak sok idejük nincs a vereség miatti búslakodásra, ugyanis a hétvégén újabb fontos mérkőzés vár rájuk. Szombaton 14 órakor a Ferencváros otthonában lépnek majd pályára vasi fiatalok.