Hírek

Vereséggel zárta a 2025-ös esztendőt a Haladás együttese

2025. november 24., 14:02

Vereséggel zárta a 2025-ös esztendőt a Haladás együttese, amely a Bicske otthonából távozott pont nélkül. A találkozó egyetlen gólját a 84. percben a hazai csapat szerezte. A Haladás a téli szünetet a 12. helyen tölti.

Vereséggel zárta a 2025-ös esztendőt a Haladás együttese

Az őszi szezon utolsó mérkőzését rendezték vasárnap az NB III-as pontvadászatban. A Haladás a Bicske vendégeként lépett pályára, nehezített körülmények között, hóesésben. Az első helyzetet a 20. percben Moharos hagyta ki, a Haladás támadója 11 méterről tévesztett célt. Az első félóra végén Tóth Máté tesztelte Varasdi kapust, kettejük párharcát utóbbi nyerte. A mély talajon jobbára mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, de a helyzetek alapján a vendégek álltak közelebb a vezetés megszerzéséhez. Az 56. percben tetszetős vasi akciónak tapsolhattak a szurkolók: Fehér majd Gajdos volt a labda útja, utóbbi beadását Füzi előrevetődve fejelt, de a kísérlet elkerülte a kaput. Nem sokkal később büntetőhöz jutott a Bicske: Molnár felívelésére egyszerre startolt Fehér és Horváth Alex, a játékvezető az ütközésnél a vendégek kapusát látta szabálytalannak. A megítélt tizenegyes mögé Pócs állt oda, de lövését elcsípte a szombathelyi kapus. A 84. percben derült égből villámcsapásként érkezett a Bicske vezető találata: Király jobboldali szabadrúgását röviden szabadították fel a vendég védők, Harmat pedig kapásból a hálóba tüzelt. A hátralévő időben nagyot hajrázott a Haladás, de a pontszerzés ezúttal nem sikerült. A vereség ellenére a Haladás 16 ponttal a 12. helyen telelhet. A levezető edzéseket követően 2026 január elején állnak újra munkába a játékosok.