Hírek

Veszélyesek a márciusi fagyok

2014. március 26., 17:26

A barackfák már javában virágoznak, a mínuszok azonban elpusztíthatják a gyümölcs-kezdeményt. Az oszkói hegyen vízzel védekeznek a fagykárok ellen: a barackfák ágait vízzel locsolják, aztán a fagy jótékonyan beborítja a virágokat. Nem elterjedt, de hasznos ez a technológia.

Veszélyesek a márciusi fagyok

Fagyvédő öntözés – így hívják azt a technológiát, amely megvédi a barackfák virágait a nagy hőingásban. Itt, Oszkóban a Birkás-birtok mintegy kétezer barackfáját védik ezzel, a már 10 éve kiépített technikával. Már késő esténként és ilyenkor, kora reggel borítják be vízpermettel a barackost, akárcsak az öntözőberendezéseket, ezt a rendszert is minden fához külön telepítették. A technológia egy egyszerű fizikai reakciót kihasználva eddig is hasznosnak bizonyult.

„Az öntözés hatására, a virág ahogy lélegzik, a víztől hőt von el, és ezáltal túléli a fagyokat és volt olyan év, amikor sokkal hidegebb volt és meg tudtuk védeni a virágokat.”

Mínusz 8 fokig használható ez a technika, vagyis komolyabb fagyok esetén is beválik, és volt is már erre példa az elmúlt években.

Birkás István – ügyvezető igazgató, Birkás Pálinka Kft.
„Nálunk ilyenkor különösen izgalommal telnek az éjszakák, hisz, amikor a kökény virágzik, szokták mondani, akkor általában megjönnek a hidegek, a kora éjszakai fagyok és ilyenkor meg kell védeni a virágzó barackost és ilyenkor aggodalommal figyeljük a meteorológiát, aggodalommal nézzük a hőmérőket, hogy hány fokot mutat és ilyenkor muszáj védekeznünk.”

A fagyvédő öntözéssel meg tudják védeni a gyümölcsöst. Idén a barackfák virágzása optimális: mintegy 10 napig tartott, lassan be is fejeződik. Az elmúlt napok szokatlanul meleg időjárásában a méhek is megtették a dolgukat – vagyis a barackfák most azt mutatják, hogy a tavalyihoz hasonlóan gazdag termés ígérkezik és jó minőségű pálinka készül majd a gyümölcsből.