
Még nincs influenzajárvány Szombathelyen, azonban egy hányással és hasmenéssel járó betegség terjed.
Vincze Magdola - házi gyermekorvos
“Nagyon gyorsan terjed, sok ember megbetegedett már. A tünetei elsősorban, ahogy a nevében is benne van a hányás, azzal kezdődik. Egy nap, másfél nap után kezdődik a hasmenés, illetve azzal folytatódik. Szerencsére az esetek döntő többségében enyhe lefolyású, vagy legalábbis a gyerekeknél úgy tapasztaltam.”
Közben az influenzajárvány még csak Nyugat-Európában terjed, egy-egy esetet viszont már hazánkban is diagnosztizáltak. Szombathelyen is egyre több a beteg. Probiotikumos készítmények és immunerősítők is segíthetnek a megelőzésben.
Stánitz Éva - Vas megyei tiszti főorvos
“A védekezés szempontjából az általános higiéniai szabályok, de az influenzánál a speciális védelem a védőoltások beadása minden veszélyeztetett korosztálynak és személynek. De azoknak is akik, közvetíteni tudják.”
Érdemes beadatni a védőoltást azoknak, akik egészségügyi vagy oktatási intézményekben dolgoznak. A legveszélyeztetettebbek pedig az idősek és a gyerekek.
Molnár Lajosné
“Én vesés és szíves vagyok, meg a férjem is beoltatja magát minden évben. Én szerintem ajánlott, mert ha elkapjuk, akkor is könnyebben átesünk rajta.”
Még nem késő oltatni: az influenza esetében a védőoltás hatása az injekciót követő második héten alakul ki.





























