
Nagyon komoly fegyvertényt hajtott végre a Dominó-AVUS pólócsapata azzal, hogy bekerült a Komjádi Kupában a legjobb nyolc közé. A kizárólag 23 évesnél fiatalabb játékosok számára kiírt tornán a vasiakon kívül olyan patinás egyletek jutottak be a negyeddöntőbe mint például a Vasas, a Szeged, a Ferencváros és a Honvéd. A szombathelyi klub ezzel fennállása egyik legnagyobb sikerét érte el.
Juhász Tibor elnök, Dominó-AVUS
“Azt gondolom, hogy ez valóban fennállásunk legnagyobb sikere, de nem szabad túlértékelnünk. Ez egy lépcsőfok, ami iránymutató lehet a jövőre nézve. Meghatározhatja azt, hogy gyakorlatilag mihez kell mérnünk magunkat és hova kell eljutnunk.”
A vasiak a sorsolás alapján a Miskolc csapatát kapták a legjobb nyolc között. A két gárda páros csatájának első meccsét a több korosztályos válogatottal és OB I/B-ben szereplő játékossal felálló vendégek nyerték a szombathelyi fedett uszodában 18:10 arányban. Így féllábbal már az elődöntőben érezhetik magukat.
Szilágyi Péter vezetőedző, Miskolc
“Mivel két mérkőzés van, így soha nem lehet 100 százalék biztosra menni. Mi úgy akartunk idejönni Szombathelyre, hogy egy jó teljesítménnyel nyerjünk. Minél nagyobb legyen az esélyünk a négy közé kerülésre.”
A visszavágót december 10-én szerdán rendezik majd a miskolci csapat otthonában. Az a találkozó lesz a felvezető mérkőzése a Magyarország-Románia felnőtt válogatott találkozónak, így aztán szinte biztos, hogy a szombathelyi fiatalok zsúfolt lelátók előtt szállhatnak majd vízbe.





























