Hírek

Vizsgával zárult a Genius Savariensis Szabadegyetem őszi előadássorozata

2014. január 14., 18:26

A kurzus látogatói közül 15-en adtak számot arról, mi mindent hallottak Szombathely és Savaria történelméről. A szabadegyetemi előadássorozat márciusban újabb helyi érdekességekkel folytatódik.

Vizsgával zárult a Genius Savariensis Szabadegyetem őszi előadássorozata

Nem jegyre dolgoznak a hallgatók, akik feladatlapot töltöttek ki az ősszel megszerzett ismereteikről, de így is alaposan felkészültek a szabadegyetemi előadásokból.

Tátrainé Kulcsár Irén
„Kaptunk tételeket, hát nem tételeket, hanem az előadás anyagát megkaptuk e-mailen, és mindenki saját maga előadáskor jegyzetelt és akkor ezeket összeolvastuk és így tudtunk felkészülni.”

Kiss Gyula
„Szeretem a történelmet, főleg a római kori rész az nagyon érdekes volt, de az összes többi – véleményem szerint – mindenkinek hasznos.”

Szombathely őstörténetének emlékeiről, a Borostyánkő-útról, a Romkertről és Szent Mártonról is szóltak előadások októberben, novemberben és decemberben a Genius Savariensis Szabadegyetem keretében. A kurzust lezáró vizsga nem kötelező a hallgatóknak, hanem teljesen önkéntes. Hosszú távon az előadások célja az élethosszig tartó tanulás erősítése.

Pusztay János – alapító, Genius Savariensis Szabadegyetem
„Az állandó létszámunk az előadásokon olyan 50-60 körül van és most azt hiszen 15-en16-an vesznek részt a vizsgán, ez nekem is nagy meglepetés és nagy öröm is egyúttal, mert látom, hogy van a társadalomnak olyan rétege Szombathelyen is -amely elég passzív városnak látszik az én huszonéves tapasztalataim alapján-, van egy olyan réteg, amelyik igényli, hogy tanuljon, minden érdek nélkül.”

Az előadássorozat tavasszal folytatódik: várhatóan márciusban lesz az első két kurzus. A most vizsgázott érdeklődők az első előadás alkalmával kapnak majd tanúsítványt az írásbeli feladat sikeres teljesítéséről.