Hírek

Vízügyes fórum

2015. július 21., 19:12

Szakmai fórumot tartott hétfőn az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Az eseményen szó esett többek között az ország ár- és belvíz veszélyeztetettségéről, valamint a várható klímaváltozás hatásairól és az arra vonatkozó programok kidolgozásáról.

Vízügyes fórum

Az esős évszakokban Vas megyét is próbára teszik a megduzzadt folyók, patakok és az általuk kialakult ár- és belvizek. A felkészülés és a védekezés évről évre egyre fontosabb. Az ezzel kapcsolatos nyilvános rendezvényre a lakosságot, civil szervezeteket, valamint az önkormányzatok képviselőit várták. Az esemény résztvevői megismerkedhettek az árvízi kockázatkezelési tervekkel, azok tartalmával, amelyet véleményezhettek, valamint különböző javaslatokat tehettek.

Szimandel Dezső – főmérnök, Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság
„Felmérik az árvizek lehetőségeit, elöntéseket. Elöntési térképeket készítenek, utána kockázati térképeket készítenek és ez alapján készül majd egy kockázatkezelési terv, amely különböző intézkedéseket, beavatkozásokat fog tartalmazni.”

A fórumon elhangzott: az ezredfordulóig 7 különböző nemzetközi irányelv foglalta magába a vízzel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket. 2000-től az Európai Unió ezeket egyetlen irányelvben rögzítette, amelyet a tagállamoknak 2003-ig be kellett emelniük saját törvényeik közé. Magyarország 2009-ig elkészítette saját vízgyűjtő-gazdálkodási tervét. Ennek 6 évente történő felülvizsgálata idén esedékes.

Székely Edgár – vezető, Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Osztály
„Itt az újszerűség az, hogy a különböző ágazatok megpróbálnak együtt dolgozni. Tehát ez a vízgyűjtő-gazdálkodási terv nem a vízügynek az ágazati terve és nem egy kiviteli terv, hanem a vízgyűjtő-gazdálkodásban érintetteknek egy közös, stratégiai terve.”

A vízgyűjtő-gazdálkodási terv egyik legfőbb célja, hogy felmérje a hazai vizek mennyiségét, minőségét és ökológiai állapotát.