
Az évről évre növekvő veszteség miatt 2012-ben döntött úgy a tulajdonos magyar állam, hogy az országban működő 24 volán társaságot regionális cégekbe szervezi a gazdaságosabb működés érdekében. Vas, Zala, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megye hat volán társaságából jött létre az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ, amelyet Szombathelyről irányítanak. Ez a legnagyobb régió.
Papp László - vezérigazgató, Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ
"Mind árbevételben, mind az összevont volán-társaságok számát, mind a járműállományt tekintve, mind a foglalkoztatottak létszámát tekintve, de ez is egy adottság. Ettől a feladat még fontosabb. Az elmúlt két év munkája akkor ér valamit, ha valóban tenni tudunk a szolgáltatás minőségének javításáért."
Központosított beszerzésekkel, vezetői létszámcsökkentéssel, menetrendi párhuzamosságok megszüntetésével igyekeznek a veszteség jelentős részét lefaragni. Az integrációs folyamat lezárultát követően 2015-ben már a szolgáltatás minőségének javítására koncentrálnak - tette hozzá a vezérigazgató. A fejlesztéshez elsősorban európai uniós forrásokra számítanak, amire minden esély meg is van, hiszen a regionális társaságok pályázati esélyei jobbak.
Papp László - vezérigazgató, Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ
"A régióban számtalan autóbuszállomás, intermodális csomópont, utastájékoztaási rendszer újult meg, ebben az elkövetkezendő időszakban is igyekszünk aktívak lenni."
Az új szolgáltatási szerződések 2016 végéig szólnak.





























