Hírek

Wass Albert irodalmi munkássága kiállta az idő próbáját

2014. január 13., 17:40

Hangzott el az író születésnapjának évfordulóján tartott megemlékezésen. Wass Albertnek 2006-ban állítottak szobrot Szombathelyen.

Wass Albert irodalmi munkássága kiállta az idő próbáját

1908. január 8-án született Wass Albert az erdélyi Válaszúton. Egyes kutatók szerint családja Vas megyéből származik - hangzott el a megemlékezésen. Sági József beszédében úgy fogalmazott: Wass Albert egyike az igazi értékeket hordozó alkotóknak, kiemelkedő alakja az erdélyi írodalomnak.

Sági József - elnök, Kulturális és Sport Bizottság
“Azért a hazaszeretetért, toleranciáért el kell ismerni őt. Példát mutat sokaknak. Ez a transszilvánizmus. Elfogadni másokat, ahogy vannak, tisztelni a másikat a saját felfogásáért. Erdélyben több száz éven keresztül élt sok nemzet egymás mellett. Kár, hogy ezt manapság nem fogadják el.”

Wass Albert művei nemrég bekerültek a Nemzeti Alaptantervbe. A II. világháború után írásait itthon nem lehetett olvasni. Pedig az erdélyi emberek életét legőszintébben ő mutatja be műveiben - mondta köszöntőjében Kovács Jenő. Vas megyében először Szombathelyen, 2006-ban állítottak szobrot Wass Albertnek.

Kovács Jenő - Vas-Zala megyei törzskapitány, Vitézi Rend
“Olyan íróról van szó, akit 1945 után hallgatásra ítélték. Erdélyben járva megdöbbenve tapasztaltuk azokat a szobortalapzatokat, amin nem volt szobor. A Román állam nem engedi Wass Albert szobrát közterületen sem egyházi terülten állni.”

A megemlékezés végén a jelenlévők koszorúkat és virágokat helyeztek el Wass Albert szobránál. A tervek szerint még ebben az évben Jánosházán is állítanak szobrot az írónak. Ez lesz a megyében a harmadik.