Hírek

100 éve állították a 11-es Huszáremlékművet - erről is megemlékeztek a huszárezred emléknapján

2025. június 24., 16:30

100 éve állították a 11-es Huszáremlékművet - erről is megemlékeztek a huszárezred emléknapján, amely egyben a leszármazottak találkozója is volt vasárnap. Az ünnepségen hazai hagyományőrző egyesületek mellett a bolgár és osztrák vendégek is részt vettek.

100 éve állították a 11-es Huszáremlékművet - erről is megemlékeztek a huszárezred emléknapján

Díszegyenruhák, történelmi zászlók, fotók, feljegyzések és családi emlékek – idén is megrendezték a 11-es huszárezred emléknapját, ahol nemcsak a katonai hagyományok előtt tisztelegtek, hanem a huszár leszármazottak is találkoztak egymással. Az ünnepi megemlékezésen a múlt hősei előtt hajtottak fejet a megjelentek, miközben különböző történeteken keresztül idézték fel a legendás ezred dicső múltját. A rendezvény az összevont díszegység bevonulásával vette kezdetét a Piave induló dallamaira, majd Christo Poladenkov, Bulgária rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövete hangsúlyozta a két nemzet szoros, baráti kapcsolatát.

Christo Poladenkov - nagykövet
- Hatalmas örömünkre szolgál az is, hogy I. Ferdinánd bolgár cárnak a földi maradványai 76 év után visszatérhettek, és immáron bolgár földben nyugodhatnak. Biztos vagyok benne, hogy a nevéhez fűződő bajtársiasság a továbbiakban is hozzá fog járulni a bolgár-magyar kapcsolatok fejlődéséhez a jövőben.

 

Ünnepi beszédében Bokányi Adrienn tanácsnok elmondta, hogy a haza szeretete nem hangzatos szólam, hanem napi kötelesség és a történelmi hősöket nem szabad elfelejteni.

Bokányi Adrienn - tanácsnok
- Az I. világháború során a 11-es huszárok több fronton is helyt álltak. Hősiességüket nem lehet számokkal mérni, de a veszteségi listák, a kitüntetések hosszú sora, és mindenekelőtt a háborúból visszatért, megrendült, de becsülettel szolgáló katonák emlékei mély nyomot hagytak a város és az ország emlékezetében is. Az 1925-ben felállított 11-es huszár emlékmű egyszerre szól a múlt tragédiáiról és az örökség vállalásáról.

 

Drenovácz István, a 11-es Huszár Hagyományőrző Egyesület néhány perces időutazásra hívta az érdeklődőket, kiemelte, hogy a 2000-es és a 2025-ös esztendő az egyesület életében meghatározó szerepet tölt be. Előbbi a huszárlaktanya jövőjét illetően fontos, utóbbi pedig a 11-es Huszáremlékmű 100 éves évfordulója miatt. A megemlékezés részeként Horváth Kornél őrnagy, tábori lelkész szentelte fel az emlékművet, majd a kemenesmagasi citerazenekar és népdalkör műsora következett.
"Szegénylegénynek olcsó a vére: Két-három fillér egy napra bére..."

 

Az ünnepség záró akkordjaként megkoszorúzták Sejber Mihály szobrászművész alkotását, a 2020-ban rekonstruált szobrot.