Megvan ennek a napnak a bája. Bája? Rossz ez a fogalom. Mert nézd csak? Most, itt, lámpáktól és képernyőktől villódzottan gondolom, hogy meg lehet magyarázni azt az érzést, amelynek most el kellene tölteni minket, de nem megy.
Két napja hazavittük a fát, amelyet évekkel ezelőtt még sunyin kellett tenni. (Ne vegye észre a gyerek, hogy legyen neki csoda egy este.) Két napja hazavittük a fát, műanyag burkolattal, hónunk alá kapva, legényesen, ki, az erkélyre, és oda is állítottuk, miközben nem vettük észre, hogy a szülőség egy másik stádiumába léptünk, amikor már a gyerekek sem olyan/úgy fontosak.
Nem ők a fontosak elsősorban, hanem az a szerep, amelyet az ember negyven után betölt, amikor még vannak csápjai le- és felfelé is.
Leteszi a fát az ember az erkélyre, és gondolkozik. Gondolkozik, és egyre tanácstalanabb lesz. Határkőhöz ért.
Ez lesz az első ilyen este, amikor nem az ÉN gyermekeim szabják meg a partitúrát, ez lesz az első olyan este, amikor mi már, és ők is, “mindegy” vagyunk, hiszen a lét olyan stádiumába léptünk, amikor a háttérbe kell vonulnunk. Oda is vonulunk, röpke időre, egy-két évtizedre, most így előlegben, aztán meglátjuk.
Majd meglátjuk.Meglátjuk majd, de nem menekülhetünk a kényszer elől, hogy mindez úgy legyen, ahogyan évszázadok óta, hogy olyan legyen ez az este, ahogyan valamikor, mondjuk húsz évvel ezelőtt, amikor a fiam toporgott, ez a ma csúcsmenedzserség felé hajló és hajtó ember, a fa alatt. Ő volt az első lakásunk első hőse, tipegősen a műanyag motorján lavírozva, egy évesen.
Húsz éve.Húsz éve, Istenem. Meg aztán a lány is, ma már a maga lerohanós külsejével döngeti agyagba az apját. Rajta látni az időt elsősorban. És no most, mostan kérdezem azt, kérdem én: hová megyünk ezen az estén? Hová megyünk minden este kényszerén kívül? Hová?
Délután négy óra tájban már sötét van december huszonnegyedikén. Húsz évig játszottunk azzal, hogy a gyerek csak akkor jött haza nagyszüleitől, amikor sötét volt, és nézte, nézték, hová jött meg a Jézuska. Mindig találtak néhény lakot, házat, mindig volt egynéhány, és a látvánnyal vértezetten érkeztek haza, az igaziba. És akkor megnyugodtam. Mindenki megnyugodott. Béke lett. És ez még most is tart. Tart.
Látvány nélkül, vagy azzal telten, de érkezzenek haza Önök is ezen az estén: boldog karácsonyt kíván a Szombathelyi Televízió csapata mindenkinek, aki ezen a napon felkeresett minket. Mindenkinek.Boldog karácsonyt.
rk
