Holnap reggel nyolc órától a megyeháza elé vonulnak a kéményseprők. Nyílt levelet és egy tíz pontból álló petíciót juttattak el szerkesztőségünkbe.
Nyílt levél és tíz pont első kézből:
1./ A lakosság biztonsága a kéményseprő szakmai hozzáértésén múlik. Ezért, ha miénk a felelősség, miénk a jog a munkához, a munkahelyhez!
2./ A meghirdetett elbírálást követeljük!
3./ Mi betartjuk a kötelezettségeinket, hiánytalanul! Követeljük, hogy jogszerűen járjanak el, maradéktalanul!
4./ Elvárjuk a kölcsönös lojalitást!
5./ Kórházat orvosom nélkül, kéményseprő vállalatot kéményseprők nélkül nem lehet működtetni! Nem akarjuk, hogy felettünk, nélkülünk döntsenek!
6./ Követeljük, hogy úgy döntsenek, hogy a negyvenhárom család megélhetése biztosított maradjon!
7./ Követeljük a politikamentes elbírálást!
8./ Elvárjuk, hogy a kéményseprő-szolgáltatás jövőjét közösen biztosítsuk!
9./ Elvárjuk, hogy a mi pénzünket is elfogadják!
10./ Kérjük a döntéshozókat, hogy a társadalomtól kapott felhatalmazásuknál fogva, szakmai rálátásuknak megfelelően, lelkiismeretesen döntsenek!
Vannak azonban előzmények, s hogy mindez tiszta legyen, idézzük megint a kéményseprők nyílt levelét:
"Országunkban már nem különös vagyonszerzési módszer egy privatizációs folyamat. A rendszerváltás után számos vállalat, intézmény, különböző állami tulajdon talált így gazdára. Csak a régi gazda és sokszor az új sem gondolt arra, hogy az a vagyon, amit eladott vagy épp megszerzett, kik által lett érték. A dolgozókat - gazdáik - sokszor csak könyvelési tételként, adatként kezelik, amit csökkenteni, átcsoportosítani, meghúzni lehet. Mint tudjuk, a számoknak nincsenek perspektíváik! Így érezzük mi is most magunkat. Számoknak.
Eddigi gazdáink - a Vas Megyei Önkormányzat - értékesíti a Vas Megyei Kéményseprő Kft.-t, azaz minket. Megértettük, hogy gazdasági okokra hivatkozva el akarják adni cégünket, ahol a dolgozók zöme több évtizede dolgozik. Megértettük, hogy minden követ meg kell mozgatnunk, hogy kiszolgáljuk a megyei önkormányzat gazdasági igényét, és számon kérhessük azt a szándékot, hogy a miénk, a kéményseprőké lehessen a cég, ha ki tuduk fizetni. De most nem akarják elfogadni a pénzünket - amit félreraktunk, vagy hitelekből adtunk -, mintha az kormos lenne. Pedig nincs nagyszerűbb, mintha egy cégben minden dolgozó tulajdonos, és magunknak dolgozhatunk, nem haszonért, hanem, hogy biztosan megmaradhasson a munkahelyünk. Ennél jobb - a jövőnkbe történő - befektetés számunkra nem létezik.
Értsék meg, munkánkon emberéletek múlnak, pedig nem vagyunk orvosok. Sokan csak babonából gondolnak értékesnek bennünket, kéményseprőket. Igazán csak kevés embernek van fogalma szamánkról, hivatásunkról. Mindennapi küzdelem, kormos munka, sokak értetlen hozzállása jellemzi. Mi csak egy dolgos szakma vagyunk a sok közül, mint a kórházi ápolók, a varrónők, szabók vagy éppen a gyárakban, a soron dolgozó összeszerelő munkások. Nekünk is összeszorul a szívünk, amikor halljuk, bezárnak egy gyárat, leépítenek egy üzemet, és százak, ezrek válnak munkanélkülivé, és ugyanennyi család anyagi biztonsága kerül veszélybe. Pedig biztosan jól dolgoztak. Tényszerűen felsorolhatnánk, hány munkahely szűnt meg az elmúlt években, és hány létesült a városban, a megyében. De nem tesszük.
Soha nem gondoltuk volna, hogy mindez velünk is megtörténhet - veszélybe kerülhet a munkahelyünk, fejünk felett döntenek rólunk, családjaink biztonságáról. Nincs annál fájdalmasabb, mint hogy általunk is választott képviselők teszik mindezt, és nem a külföldi, multinacionális, tőkés döntéshozói csoportok. Mi betartottuk a jogszabályokat. Mi lelkiismeretesen dolgoztunk, más miért nem teszi ugyanezt, miért gondolnak oda politikát, ahol nincs? Miért mérnek más mércével minket, dolgozó embereket?
Szeretnénk felhívni az emberek figyelmét. A figyelmet az igazságtalanságra, a felelősségre, az emberi értékekre, amelyek irányítják mindannyiunk életét. A döntéshozókhoz petícióval fordulunk, amelyben kérjük segítségüket, partnerségüket, valamint a lakossághoz - szomszédainkhoz, akikért minden nap dolgozunk - hogy kísérjék figyelemmel példaértékű ügyünket, viszontagságainkat.
Orvos nélkül kórházat, kéménysperő nélkül vállalatot nem lehet privatizálni. Íme a nyílt levél és a tíz pont.
