Egy hajdani népszokás szerint kötelet terítettek az udvarra kört formálva, amelybe magokat szórtak a baromfinak. Ez a kör biztosította az úgynevezett tojáshaszon megtartását, így nem jártak el idegen helyre tojni a tyúkok. A kör mágikus, védelmi funkciója közismert, ugyanis a boszorkányok elől menekülők úgy is el tudták kerülni az üldőzést, ha maguk köré kört húztak.
Egy boszorkányper feljegyzései alapján így tettek egy pornói embert beteggé a bűbájosok: "A maga lábnyoma által ahová lépett volt, onnan egy darab földet metszett fel és a maga ingéből egy darabot el metszvén beletegye és a fába belefúrja, míg benne lesz a fában, mindaddig kell az emberenek kínlódnia, tehát meg kell halnia."
A rontásnak sok praktikája ismert. A vasi szlovének például a kéménybe felakasztott lábnyomokkal idéztek elő betegségeket. A tárlaton emellett láthatunk láncos Miklósokat is. A napjainkban elterjedt Miklós püspök vagy Mikulás alakja mellett feltünő krampusz rokona a láncos Miklósoknak, akik büntető ördögi alakok, ijesztő figurák.
Egy másik néphit szerint az új ház új áldozatot követel. A ház építésekor ugyanis a lakók építő áldozatot falaztak be az alapba. A magyar nyelvterületen nagy részén a házi szellemek közül a házikígyó a legismertebb. Előfordult azonban hogy a költözés előtt kutyát, macskát vagy éppen tyúkot zártak be a házba, hogy elkerüljék ezzel az első ott alvó ember emiatt bekövetkező halálát. Szombathelyen is találtak ilyen bizonyítékokat: fazekakat baromficsontokkal és tojásdad köveket. Ha szeretnének még többet megtudni a boszorkányokról és a magyar néphit forásairól látogassanak ela Savaria Múzeumba!
