Az édesanya minden ember szívében - legyen az gyermek vagy felnőtt - különleges helyet foglal el. Egészen pici gyermekként hozzá futunk, ha sérelem ér, érte kiáltunk, ha félünk, belé kapaszkodunk, ha elesünk, őt hívjuk, ha rosszat álmodunk, s az ő ölében húzódunk meg, ha megnyugvást keresünk. Aztán elkezdünk felcseperedni, iskolások leszünk. Minden reggel édesanyánk indít útnak, ő készíti el a tízórainkat, minden reggel tiszta ruhát ad ránk. Amikor hazaérünk, megkérdezi, milyen volt a nap az iskolában.
Kivel barátkoztunk össze, ki bántott, milyen öröm vagy bánat ért. Ha nevetünk, velünk nevet, ha sírunk, velünk együtt sír. Akár mellettünk van, akár távol tőlünk, folyamatos aggódás az élete, minden percben félt és óv, dicsér és megszid, ha kell, támogat vagy eltilt, de bármit is tesz, szeretetből teszi és azért, mert nem akarja, hogy fájdalom vagy csalódás érjen bennünket.
Minden nap hálát kell adnunk az édesanyánkért, hiszen a legtöbbet tőle kaptuk. Egy nap ugyan kevés ahhoz, hogy az egész éves fáradalmakat megköszönjük neki, de ez legyen legalább olyan, hogy érezze a szeretetünket és azt, hogy mennyire fontos nekünk. S bár vannak napok az évben, amikor nem sikerül jónak lennünk, amikor bánatot okozunk neki, amikor elfelejtünk figyelni rá, de van egy nap, amiről sosem feledkezünk meg, ez pedig minden évben május első vasárnapja, ekkor köszöntjük az Édesanyákat.
