A szőlőskertek nagy ismerője, titkok tudója, lelkében dédelgeti, háza körül nevelgeti az szépemlékű gyimilcseket. Legújabb regényének bemutatóján olvasói szájtátva hallgatták, miként tett szert a Batulra, és Pónyikra - amelyek tudniillik almafajták -, és hogy mit is keresett egykor a Versailles-i királyi kertekben. A négy fejezetre tagolt regény alapját az 1809-es karakói csata adja, amely egy krónika és egy Berzsenyi levél tanúsága szerint is tényleg megtörtént. A franciák ugyanis negyvenezren átgyalogoltak Karakón, de később kiderült, hogy csupán lekésték a csatát, és eltévedtek. Az írás hőse egy bizonyos Ambrus Lajos - igeeen, úgy hívják, mint az írót -, aki fotográfusként, misztikus aparátjával hasítja ki az élet folyamából a fontosnak vélt pillanatot. Ha a fikció és dokumentum viszonyát vizsgálják, nosza adják föl hamar, nem érdekes, ugyanis hogy vajon rokonok- e vagy sem, találkoztak – e valaha és egyáltalán. Lehet, hogy igen, és lehet hogy nem, egyszerre, ugyanakkor, egy időben, vagy egy távoli dimenzióban, valamikor valahol.
A leíró részeket versikék szabdalják, megismerkedhetünk az „Isten elfelejtett kalapja”-ként tisztelt Somló legszebb borával. A Tramini, vagy épp a Juhfark mellett olyan érzéki nevet viselő fajtáról is olvashatunk, mint a Rózsamáli, amely egy asszony neve is lehetne…, így Rózsa Máli, akár Hamvas Bélánál. Ahogy Ambrus vallja, általa mármint a Rózsamáli által: „…a valóságos mennyországot látja az ember, amelyben percekig lehet gyönyörködni, amíg az megérinteni meri ajkával is az égből földre szállott szivárványt. Itt lila, ott sárga, amott meg rózsaszínű”. És nemcsak jól láttat, de érezzük a virágok illatát, ahogy az édes eső a földről párolog, és szétszaladnak az ízek a szájban. Ambrus Lajos szőlőhegye maga a kánaán, hőse pedig vándorol keresztül kasul az életen, évszázadokon át, hegyeken által, boldogon, akár a madár.
A kötet a BKL Kiadó gondozásában jelent meg. Az íróval készült interjút az SZTV Műhely c. műsorában láthatják jún. 21-én este 6 és 7 között.
