Hozzájuk csatlakoztak azok, akiknek nem sikerült az államilag finanszírozott képzés ponthatárát elérni, így végül az egyetemekre, főiskolákra bejutott 102 ezer hallgatóból 43 ezren fizetnek az oktatásért. Kiderül az adatokból az is, hogy a nappali tagozatosok többsége - mintegy 80 százalék - államilag finanszírozott formában tanul, míg a távoktatásban, levelező tagozaton éppen fordított a helyzet. Itt a diákok 80 százaléka fizet. A szakirányú továbbképzésben pedig egyáltalán nincs államilag finanszírozott oktatás.
Azt, hogy mennyit kell költségelni, az intézmények maguk határozzák meg. Egyetlen szabály, hogy a tanulás teljes időszakában tartaniuk kell magukat a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban közzétett indulóösszeghez, amelyet évente legfeljebb a KSH által kimutatott infláció mértékében emelhetnek. Az új felsőoktatási törvény annyiban változtat ezen a rendszeren, hogy ezentúl a költségtérítés díja nem lehet kevesebb az állami normatíva felénél, a tizenhatodik megkezdett felsőoktatási félév után pedig annak teljes összegénél. Ez utóbbi alól csak az mentesül, akinek korábbi hallgatói jogviszonya legalább öt éve megszűnt.
Az állami intézmények csak a várható költségeknek megfelelő összeget kérhetik az okításért, haszonra nem szabad törekedniük. Ezzel szemben a magánszektorban, a felsőoktatásban is a piaci viszonyok érvényesülnek, ott a kereslet alakulása szabja meg a költségtérítés felső határát. A keresletet persze jócskán befolyásolja az állami finanszírozású helyek száma, amely demográfiai okok, azaz a 18 évesek számának csökkenése miatt szinte minden jelentkező igény kielégítését lehetővé teszi.
