Az egyetemi tanács a kezdeményezést megvitatta, és ellenszavazat nélkül megszavazta. 
Moholy-Nagy László családja is támogatta a kérést, az Országgyűlés az új felsőoktatási törvény részeként pedig tavaly decemberben elfogadta.
Az egyetem a névváltoztatással tevékenységét jobban nevesítő, a magyarországi és nemzetközi művészeti felsőoktatásban eddig kivívott rangját növelő, nemzetközi kapcsolatrendszerében aktívabb és ismertebb egyetemmé válik.
Az intézmény korábbi elnevezései:
1880. november 14-től: Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola
1945: Iparművészeti Iskola
1946. október 1.: Iparművészeti Akadémia (a 10.020/1946.M.E. rendelet értelmében)
1948: Magyar Iparművészeti Főiskola (a 100/1948. sz. kormányrendelet 12. § értelmében) (1971: az 1971 évi 20. sz. tvr. egyetemi jellegű főiskolának nyilvánítja)
(1986: az 1986. évi 13. sz. tvr. egyetemnek nyilvánítja)
2000. január 1.: Magyar Iparművészeti Egyetem (az 1999. évi LII. törvény értelmében)
2006. március 1.: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
A névváltoztatást ünnepi egyetemi tanácsüléssel teszik emlékezetessé március 29-30-án.
Moholy-Nagy László (Bácsborsód, 1895. július 20. - Chicago, 1946. november 24.) sokoldalú, a legkülönbözőbb műfajokkal kísérletező igazi avantgárd egyéniség volt, akinek legtermékenyebb alkotó periódusa a '20-as évek németországi művészetéhez kapcsolódott. Itthon megkezdett - soha be nem fejezett - jogi tanulmányai, szépirodalmi kísérletei, majd az I. világháborúban való aktív részvétele nem hatott rá olyan meghatározó erővel, mint a budapesti Ma folyóirat körével kiépített kapcsolata.
Elsődlegesen Nemes Lampérth József, Uitz Béla és Tihanyi Lajos portré- és tájfestészete segítette saját stílusa megteremtésében. Noha a Tanácsköztársaság művészetpolitikai küzdelmeiben nem vett részt, az 1919-es év legvégén elhagyta az országot, s előbb Bécsben, majd rövidesen, az 1920-as év legelején Berlinben telepedett le. Miközben portré- és tájrajzaiban aktivista szemlélete továbbélt, Berlinben megismerkedett a nemzetközi dadaizmus és az orosz konstruktivizmus legfontosabb irányzataival és azok képviselőivel.
Baráti körébe tartozott Raoul Hausmann, Hannah Höch, El Liszickij, Ivan Punyi stb. 1922-től rendszeresen kiállított Péri László magyar szobrásszal együtt a berlini Der Sturm galériában, és a berlini baloldali Novembergruppe-ban. 1921-től a bécsi Ma munkatársa, berlini képviselője lett. A berlini hidak, transzformátorok ihletésére születtek 1921-ben dadaista jellegű "ipari tájképei", amelyek a Ma által kiadott Horizont albumban is megjelentek. 1922-től festészetében a geometrikus absztrakció egy sajátos változata - amit üveg-architektúrának nevezett - vált uralkodóvá.
1922-ben Kassák Lajossal együtt Bécsben kiadta az Új Művészek Könyvét (magyarul és németül). 1923 tavaszától Walter Gropius meghívására a weimari Bauhausban tanított mint a legfiatalabb professzor. A fémműhely művészeti vezetésén és a bevezető kurzuson kívül a Bauhausban grafikai mappák megalkotásával, az új, korszerű Bauhaus-tipográfia megtervezésével, a Bauhaus-könyvek sorozatának megszerkesztésével is foglalkozott. Ekkor születtek legharmonikusabb absztrakt festményei, fényképei, fotogramjai, "photoplastik"-jai, ekkor jelent meg a Ma-ban a Filmváz. A nagyváros dinamikája című forgatókönyve, valamint a Bauhaus-sorozatban két önálló könyve: Festészet, fényképészet, film (1925) és Az anyagtól az építészetig (1929). Mire ez utóbbi megjelent, ő Gropius példáját követve 1928-ban elhagyta a Bauhaus-t, és Berlinben telepedett le. Először Párizsban, a Werkbund-kiállításon, 1930-ban mutatta be Fény-tér-modulátor című korai kinetikus szerkezetét, amely színes fényjátékot teremtett. Ennek felhasználásával született a Fekete-fehér-szürke filmjáték című absztrakt filmje. Közben rendszeresen publikált - elsődlegesen fényképészetről - az amszterdami 10, a kolozsvári Korunk, a budapesti Dokumentum, Munka, majd később a brnói Telehor folyóiratban.
1934-ben Amszterdamba, 1935-ben Londonba költözött, ahol gyakorlati, kereskedelmi feladatokat látott el Kepes Györggyel együtt. 1937-ben Gropius meghívására Chicagóba utazott, s véglegesen ott telepedett le, a New Bauhaus-American School of Design igazgatója lett. Miután a New Bauhaus anyagi okokból 1938-ban megszűnt, Moholy-Nagy László 1939 februárjában megalapította saját, School of Design elnevezésű iskoláját, amely 1944-ben Institute of Design nevet és főiskolai státust nyert. Moholy-Nagy László egészen haláláig itt tanított. 1945-ben befejezte a Látás mozgásban című alapvetően fontos könyvét, amely több évtizedes tapasztalatát összegezi; a szöveghez elválaszthatatlanul kapcsolódik a szerző által kiválasztott képanyag. Moholy-Nagy László művészi öröksége - elsősorban a fotóművészet terén folytatott kutatásai - egyre inkább a nemzetközi figyelem központjába került, számos kiállítás és publikáció foglalkozott velük.
