Nem öreg a festő...
A Vitalitas Galériában rendezett kiállítás eldönti a művészettörténészek vitáját? „Várkonyi György barátunk, kollégánk egyik dolgozatában az „öreg festő” kifejezési eszközeinek elszegényedéséről, skálája szűküléséről értekezett vele kapcsolatban. Nos, ez a kiállítás ennek éppen az ellenkezőjéről tesz tanúbizonyságot frissességével. Minden képen átsüt az örömmel végzett alkotómunka fénye…” - mondta Salamon Nándor művészettörténész, a Szombathelyi Képtár ny. igazgatója, aki megnyitotta a 77. évébe lépett kiváló festőművész, Horváth János pasztelljeiből rendezett kamarakiállítást
Virágzó rododendronok köszöntötték azt a szép számú művészetbarátot, aki ellátogatott a május 18-án 17 órakor a Vitalitas Galériába a kiállításmegnyitóra. Kékes Kata gitárművész madarak csicsergésétől kísért koncertetűd-előadását követően Salamon Nándor az alábbi szavakkal méltatta Horváth János munkásságát: „…kezembe akadt a minap 91 éves korában elhunyt Szíj Rezső egy, az idők mélyén, 1966-ban a Művészetben publikált kiállításjegyzete. Festőnk első egyéni, a Savaria Múzeumban rendezett grafikai tárlatát értékelte a művészre nézvest hízelgő hangnemben. Mindez éppen negyven esztendeje történt, kellő időtávlatban ahhoz, hogy emlékezetünkbe idézzük. Azóta, az ígéretes kezdet reményeit beteljesítve, felépült egy tekintélyes életmű. Kibontakozott egy rokonszenves természet, táj és emberközpontú piktúra, amelynek szerves részét alkotják a korábban kiállított és most bemutatott pasztellel készült grafikai és festői meg gondolati értékekben gazdag képei. Akkor akvarelleket és tusrajzokat állított ki, ma a néhány hete 77. esztendejébe lépett mester tárlatának a pasztell a főszereplője. Mai találkozásunk tehát nemcsak a „szem számára ünnep”: kiállítási jubileum, némi csúszással, alkalom a születésnapi köszöntésre. És cáfolat is egyben. Várkonyi György barátunk, kollégánk egyik dolgozatában az „öreg festő” kifejezési eszközeinek elszegényedéséről, skálája szűküléséről értekezett vele kapcsolatban. Nos ez a kiállítás ennek éppen az ellenkezőjéről tesz tanúbizonyságot frissességével. Hajdanában azt írtam – ne vegyék szerénytelenségnek hivatkozásomat!- hogy festészetének egyetlen katartikus pillanata volt: a puszta felfedezése. Azóta egy másik élmény, az életének szerves részévé vált Őrség szabott irányt az utóbbi évtized munkásságának. Mondhatnánk kockázat nélkül azt is, hogy Horváth János és művészete feloldódott, elvegyült e kies tájban… Már Szíj Rezső észrevette, hogy a rajz iránt erős a vonzalom a művészben. A rajzosság erőteljes, a megragadott, mégoly igénytelennek látszó motívumban is felfedezhető festőiséggel párosul. Szinte minden képen átsüt az örömmel végzett alkotómunka fénye. A magát felkínáló környezet a kényszerek nélküli, görcsmentes, felszabadultságot tükröző alkotás lehetőségét biztosítja a számára. Mint látható nap mint nap, tavasztól télig nemcsak lakó, városból kihúzódó értelmiség, hanem a változásokat érzékeny szeizmográfként jelző művészember, aki belefelejtkezik a táj szépségébe, hangulataiba. A gyümölcsöző lelki kapcsolat vonzóan szép, érzékeny hangütésű, friss pasztellképein tetőzik. Mit várhat a néző Horváth János új kiállításán?- Jobbára egyetlen motívumra kihegyezett bensőséges hangulatokat árasztó képi élményt. Havas lejtőn kapaszkodó öreg erdőrészletet, virágzó fákat, tavaszt jelző japánbirsbokrot, faluvéget, parasztporta hátsó traktusát, virágokkal hímzett üde dombalji rétet, erdőszél zöldjébe odalehelt fehér virágfüzért, lila párás alkonyatot, századok szemtanujaként a képmezőt kitöltő öreg tölgy „portréját”. Amott, a fák között az őriszentpéteri templom sárgája világít. Egy másik kép a homlokzatot ábrázolja íves kapujával. Szinte minden részlet őrségi, szalafői, odavalók még a csendéletbe rendezett szivárványos halak is. Kínálónak talán ennyi elég. Ezeket a képeket valóban nézni kell, látó szemmel s akkor megérezzük annak a tájnak a hangulatát, meghalljuk színes vonalakra, foltokra áthangolt muzsikáját. Horváth János az „Őrség üzenetét”, derűjét, harmóniáját hozta el, vágyat keltően. Bíztatás rejlik bennük. Keljünk útra, de ha nem tehetjük, gyönyörködjünk képeiben. Köszönet érte.”
Horváth János 2002-ben állított ki utoljára Szombathelyen. Mint elmondta, inspirálólag hatott számára a Vitalitas Savariae Művészeti Alapítvány kuratóriumának a fölkérése, hogy Graz, Hamburg, Neu-Wulmstorf után újból Szombathelyen mutassa be munkáit. Szinte hihetetlen, hogy ez az inspiráció micsoda energiákat szabadított föl benne! 2006. januárja óta készült pasztelljei az egyszerű szemlélődőt éppúgy rabul ejtik, mint a művészettörténészt. Keljünk hát útra, gyönyörködjünk képeiben!
A tárlat képei augusztus 31-ig megtekinthetőek.
