A két apa a vőlegényt, a két anya pedig a mennyaszonyt kíséri, mint királyt és királynőt a baldachin-hoz, amely a közös fedél illetve a gonosz szellemek elleni oltalom szimbolikus kifejezése. Ezután megáldják a bort és a házasság intézményét. Ezután a vőlegény és a mennyasszony egy pohárból issza ki a bort, majd a vőlegény felhúzza a gyűrűt a mennyasszony jobb kezének mutatóujjára.
Fontos része az esküvőnek, a szertartást megelőző házassági szerződés, másnéven ketuba aláírása, amelyben kötelezi magát a vőlegény, hogy eltartja feleségét, de azt is meghatározták mit kap a feleség, ha férje elhagyja vagy meghal. Enélkül a zsidó házasság nem érvényes. A ketubát arámi nyelven írták, állandó előírt szóhasználattal, amit az esküvőkön fel is mutattak a jelenlévőknek. A mennyasszony és a vőlegény ismét egy pohárból issza ezt követően a bort, majd a férj széttapossa a poharat és ezzel a házasság megpecsételődött.
A néphit szerint ezzel egyrészt a démonokat megriasztották, miközben italáldozatban is részesítették őket, így elterelték őket a házasság megkötésének helyéről, és ezzel megakadályozták, hogy negatívan befolyásolják az ifjú pár életét. Természetesen a zsidó esküvöknek is része a lakodalom, örvendezés az ifjú párral, amelynek része a tánc, ahol a mennyasszony apja, vagy a rabbi tart egy kendőt az ara fölé.
Az esküvőt nem muszáj mindig zsinagógában megtartani. A legkülöfélébb állítások vannak, hogy mikor jó a házasodás. Vannak akik szerint a kedd az ideális nap, mások szerint a vasárnap, hogy ünnepelni lehessen. Bárhogy is van, a zsidó kultúra eme értékes szegletét érdemes közelebbről is megismerni.
Ebben segít a Burekász legyen vagy negyed csirke című kiállítás az MMIK-ban, mely mintegy nyitó momentuma a IV. Szombathelyi Zsidó Fesztiválnak. A tárlat szeptember 21-ig tekinthető meg.
